Mityka alkotásai
Vigyázó
Hajnalban ébredtél föl kedves,
a hold is fönt volt, meg a nap,
én hozzáriadoztam ehhez ,
és messziről vigyáztalak.
Csillagsejtek
Az agysejtjeim csillagok,
egy légző galaxis vagyok,
így nem a földi képzelet
irányítja a lelkemet,
Grenadírmars
Hogy mért nevezték ígyen, nem emlékszem,
de látom anyám a dologtevésen,
csak tett-vett, így-úgy, ezzel is, meg azzal,
s meg-megterült az öreg konyhaasztal,
Verstanaim
Sohasem hittem el, hogy tudok írni,
a ceruza volt, akit megkerestem,
a hegye olyan nagyra tudott nyílni,
hogy szirmait a papírra szerettem.
Tükröződő
Olyan vagy, mint egy meggyötört rugó,
úgy feszülsz, mint az istrángon a ló,
s mint papírlapon elpattant ideg,
az indulathoz úgy nő a szíved,
Hűlt jelek közt
Köd ül a temetőn.
Irgalmas csöndű, nyirkos, szürke pára.
Utak, sírok, kőtáblák – hűlt jelek
odahagyott világa.
Éghasadás
Ahogy öregedek, úgy szaporodnak halottaim.
ÉGHASADÁS
Halottjaink jobban szeretnek minket,
mint mi őket.
Mikor elmennek, minden egy csokorban,
a szonett sűrűl úgy tizennégy sorban,
mint törvénye a jussolt szeretetnek,
s nem érzed, ahogy óvnak – nem eresztnek.
Új fikuszom a fényben
Hihetetlen, hogy mennyit küszködött
a pehelykönnyű függöny-tonnasúllyal,
először lágyan nyomta ablakom
alig hónapja sikált üvegére,
s a régi lakásban homályt kötött
félbehalt csonkja robbant, s fényt tömött
a két ág közti nyomorodott résbe,
és levél sarjadt hangtalan-erősen,
lágy zöld követte - szétszakadt a fény,
s a virág konok-lassú-eszelősen
a függöny mögül babrált üvegén.
