Olyan vagy, mint egy meggyötört rugó,
úgy feszülsz, mint az istrángon a ló,
s mint papírlapon elpattant ideg,
az indulathoz úgy nő a szíved,
a két karod, mint földbe vert karó,
a vésőidtől megkövül a szó,
úgy feszülsz, mint az íjon az ideg,
és úgy ölelsz, hogy fojtson a hideg,
de vízpartodon kővel szöszmötölj,
a hullámokkal sohase pörölj,
szívd tüdődre a nagy víz illatát,
és nézd a tükrét. Szúnyogot se ölj,
a harmatcsöpptől zöldet örökölj,
s a túlsó partról álmodd át a fát.