Olyan meleg van, hogy a nap-
sugarak is meghajlanak,
Fut a világ, minek kéne
szaladnom az elejére,
sose fájjon, amit tettem,
úgyse hal meg más helyettem.
A vijjogásra eszmélt pillanat
egy szívverésbe zárva zakatol.
Az ég alatt keringő madarak.
(Az Isten mindig ott van valahol.)
A gödrös homlokú ember természetes nemtörömdömséggel
kortyol – aztán maga elé mered, kívül rekedve valami
sohasem birtokolton.
A felhők, mint az öregek,
a hegyre könyököltek,
és nézték zöldre mosdatott
gyereküket, a Földet.
Az üres papír tudja csak a verset,
a betűk alá tartja a szerelmet,
bár semmi sincs a hófehérbe vésve,
de kihallódik első szívverése.
Most apámra emlékszem,
az apró óriásra,
nézett micsoda szépen
Ne vessen rám követ senki,
nem akarok én se vetni,
mert mielőtt eltaláltok,
isten uccse odébb állok.
Van, amikor elhagy minden,
árva fillér lesz a kincsem,
Egy öregúr egy pesti restiben,
a bárszéken ült szálegyenesen,
sört kortyolgatott, s úgy osztotta szét,
hogy érezze az idő jó ízét.