Meglep a felismerés: megint Bachra
asszociálsz. Mindig beleborzongsz, ha
újra átéled az érzetet, amely
unatkozó kisgyerekként kerített
először hatalmába a templomot
betöltő orgonaszó hallatán — mint-
ha még az előtt szólalna meg benned
az előzőből tévedhetetlenül
következő, egyetlen lehetséges
Ki is lett volna képes a helyemben,
folyamatosan adásra kapcsolva
észlelni: jelei foghatatlanok.
megüt a látvány ahogy csak
állsz ott irtózatos fényben
félreérthetetlenül és
már teljesen áttetszően
Elmaszatolni, mielőtt még szemet
szúrhatnának túlzottan határozott
kontúrok. A sarkokat rutinosan
lekerekíteni, majd az egésznek
"S jönnek hívatlan is mind a hűségesek"
Ratkó József: Déva*
Szavaid igazolni eljöttek
mind, a holtukban is hűségesek.
Emelkednek már Déva falai,
és omladozóban, mi létezett
Tanainak lábvasától súlyos cáfolatokat
olvas a filozófus a méltatlan valóságra —
visszamenőleg így lesz önnön egykori
identitása (rábírni mire valaha durva
kényszer sem tudta) puszta származás-
tudat, a dogmák nagyobb dicsőségére
Túl korán próbált meg dadogni róla,
pedig alig volt miről. Az épp csak be-
indult láncreakciót gyorsítani
próbáló maszkulin ösztön hogyan is
törődhetett volna a hangoltsággal,
Valahol messzi, mintha egy csillag —
de csak a képzelet, csak az.
Testetlenné foszlott megannyi ígéret.
Kidőltek alólunk a napszakok:
csontfehér hajnal, kikezdett zenit,
seblázas alkony. Pihen a menet.