Úgy adott föl rejtvényt (és
ráadásul rólad!):
az ő kulcsa is kellett
ahhoz, hogy megoldjad.
Ha ellenáll, s kevés a hatalmad,
ne izzadj tovább, csapj az asztalra —
olykor tolvaj szüli az alkalmat.
Elég a kell, ha nem az a szabad.
Esélytelenül vársz a malasztra,
ha ellenáll, s kevés a hatalmad.
és megemel ne méricskéld mennyire
öt centi is mérhetetlenül távol
van a földtől és hihetetlen közel
az égbolthoz egyszer csak megtörténik
leszünk jóval több mint
most mégis csak ennyi
van ami van s abban
pont ezt kell szeretni
Minek is görcsölnél, hogyha lehet lazán?
Attól még tudhatod. Szívből és igazán.
Attól még jól tudja: amit te tudsz, ő is.
büszke bizonyosság minden
szavad értik így hát nem marad
semmi rejtve most már innen
csak előre bár a part szakad
Egy árva sor. Forgatod nyelved hegyén.
Valljon színt! Van-e íze, sója, súlya?
S lehet-e belőle – van-e rá remény? –
a kép: mint fog eggyé válni
ami kezdetnek két darab
ra tört. Jószerével bármi,
ami a kezedbe akad,