jártunk már erre csaknem kéz a kézben
megpróbáltuk egymásnak eljátszani
őszinte arcunk mennyire hibátlan
úgyszólván szeplőtelen az áltatás
folytathatatlan verssor múlásról
dünnyög vég nélkül jelen időben
zaklat és szekíroz és fejemre
olvas gúnyosan zárójelbe tesz
Fölvont szemöldök magasából szürkébb
a horizont. Ideje enyhíteni
dogmák szigorán. Szaporázd inkább, ropd,
mintsem hogy szaporíts ősz hajszálakat.
Egyetlen sorra, betűre,
írásjelre mindent? Akár!
Egy ékezetre is, ha van
valós esély, hogy élni tud
Köröskörül a csapdák vashidege,
mintha nem lett volna más, tapintható.
Nyomulva közelítők érvényüket
vesztve oldódtak föl — fekete lyukban.
Út nem vezet hozzá térben, sem időben.
Vedd birtokba, ami a tied; magadban
keresd, s a szálakat újra összekötve
visszahelyezheted jogaiba. Miért
érnéd be szolgálatkész redukciókkal?
a hazányi rezervátumot. helyben
megépítenék (lenne rá uniós
forrás apadó kasszából is bőven)
rodostót, az intranzigens véneknek
turint, érzékeny lelkületűeknek
all inclusive döblint, és igény szerint
Ott éreztem először, az iskola udvarán, talán harmadikban. Pedig
minden ellene szólt: a nyakban mindig szűk kisdobosing, a sötétkék rövid-
nadrághoz dukáló fehér térdzokni, idétlen magasszárú lakkcipővel,
a felvont szemöldökökkel felügyelt alakzatban feszengő várakozás,
Hogyne hiányozna most, hogy letetted?
(Pótcselekvésként félgömböt formáló
balodat sorozod ököllel, s titkon
reménykedsz, hogy a stresszt levezetve meg-
spórolhatsz pár anyázást.) Alkalmatlan