Sáros fű,
az út menti köd
hideg nyelve alól
előszivárog az éj szeme,
s szétfolyik amerre látnék,
ha konok állam mellemre hajtva
nem az út gödreibe merülne
legyőzött tekintetem.
Fogj meg,
nem látok más utat,
fejemben
akarás csikorog,
zajok matematikája
alkotta szabálytalan
ismétlődések.
Felgyújtalak és rád döntöm a házat,
nincs bennem
alázat semmi a magamalázó
csikorgó
tegnapokért.
valaki érkezik
sír utána a távol
mit hoz magával
mit hagy ott magából