Ne ámítsd magad! Az egész,
csak egy közhely,
talpalatnyi, melyhez közöd van,
teleaggatva kétfelől – sztereóban -
elcsépeltnek hitt igaz típiákkal,
de te csak dunnyogod magadban
monóban, monoton, hogy te majd megfejted:
haladsz a lépcsőfokokon...,
te azt hitted egyenes az utad? Nem, nem!
Lépcső az barátom, hol le, hol fel,
sőt néha oldalt, jobbra-balra,
nehogy egyből rálelj az utadra...
Mászod, csak mászod, hogy végre
megéld majd a halálod...
Hidd el, csak közhely az egész,
szerelmek, vágyak, s a szenvedés
a fák, mik elsuhannak melletted
nem zöldek, nem hűs árnyak,