Közhelyek
Ne ámítsd magad! Az egész,
csak egy közhely,
talpalatnyi, melyhez közöd van,
teleaggatva kétfelől – sztereóban -
elcsépeltnek hitt igaz típiákkal,
de te csak dunnyogod magadban
monóban, monoton, hogy te majd megfejted:
haladsz a lépcsőfokokon...,
te azt hitted egyenes az utad? Nem, nem!
Lépcső az barátom, hol le, hol fel,
sőt néha oldalt, jobbra-balra,
nehogy egyből rálelj az utadra...
Mászod, csak mászod, hogy végre
megéld majd a halálod...
Hidd el, csak közhely az egész,
szerelmek, vágyak, s a szenvedés
a fák, mik elsuhannak melletted
nem zöldek, nem hűs árnyak,
múltad árnyékai követnek
apáid, őseid árnyai... Mehetsz te bárhová,
csak vágyaidnak lesznek szárnyai.
Csak azt hiszed hagyhatod magad mögött
mik őseid véréből szülőföldeddé változott
Csak haladsz a lépcsőfokokon,
érted-e már mért oly nehéz?
Hátadon a múltad, a közhelyek,
mind mögött őseid, véred, küzdő emberek
viszed őket. Csodálod nehéz?
Ez a jutalmad: köszönve szenvedés,
az ajtók előtted egyszer már mind betörtek,
te zártad le lakattal, összeszorított dacos ajakkal
mikor azt hitted te majd megfejted a zárat:
pedig csak annyi az, hogy önmagad maradsz,
véredért, népedért bárhol vagy is: A Szent alázat.
- Fatyol alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges