Kovács Ágnes alkotásai
A macskalépcső legendája
Az udvar jegenyéi már vagy száz éve suttogják a macskalépcső legendáját. Felemlegeti újra és újra az őszi avarillat, és a hársvirág is. Az eső fáradhatatlanul porolja, a hó pedig magának akarja elrejteni, féltékeny hidegség. Mosollyal simogatja a szél, miközben a macskák lépteit próbálja utolérni. Azt mondják, a legöregebb nőstény emlékszik csak rá, ki nevezte így először a melléképület tetőperemén végigfutó téglasort. Csontig hatoló villanásokkal és bársonyos érintésekkel adja tovább a környék lakóinak a macskalépcső legendáját.
még - majd
mit szólnál ha a hajnali dalt
még csak dúdolnám csendesen
neked kedvesem
nálam télen jön a szerelem
s azon gondolkodom
hogy lehet írni róla
közhelymentesen
Ballada
A függöny résein bemosolygó kora reggeli napfényre ébredt, pedig milyen jó lenne még lustálkodni a hatalmas dunna alatt. Pár hete, amióta másállapotban volt, nem bírt már hat óra előtt kikelni az ágyból, hiába feküdt a tyúkokkal. Volt ugyan segítsége, a Sári nevű lány, de mégiscsak megszólják a népek a gazdasszonyt, ha addig nyomja az ágyat, hogy a tyúkok már kárálnak az udvarban.
nincs válasz
mit mondok majd ha kérdi - anya
honnan jöttünk ki vagyok én merre tovább
lesz-e belőlem vadakat terelő juhász
Négy asszony
Arra az idegesítő sírásra ébredt, mint már két napja mindig. Néhány óra és újra a követelőzés. Ösztönös hajnali mozdulatokkal simítja a homlokát, öleli, kínálja, ringatja. El kellene már indulni. Hajnalodik. Nem akart éjszaka menni, mit mondana? Miért megy gyerekkel éjjel a Neretvára. Bár egy halott már akármit megtehet. Jó lesz így nappal. Kisebb a feltűnés, majd azt mondja, friss hideg víz kell a vérfoltos ruhák mosásához. Ha egyáltalán kérdeznek valamit. Azóta senki nem áll vele szóba, még az asszonyok sem. Ő nem akasztotta fel magát, mint sokan, akik nem tudták titkolni, mi történt velük.
