Phaedra semmit se tudott a harmonikus analízisről,
belesodródtam mégis valami drámai,
nehézlégzős
szerepbe.
Ha honfiaim összeterelem,
lesz hon, ország, lesz hazaszerelem.
Ma olyan fájósan
ébredtem megint,
Hagyd magamra zárnom az éj ajtaját,
- az ezüst kulcsot vidd, Neked adom -
hogy megérintsen a messzeségen át,
a káprázóan szép csillagvadon.
Felejtünk.
Emlékszel még talán, milyen volt az ég,
mikor vörösre festettük együtt egyszer,
s ő kisírt szemeit felnyitotta,
s nem hullajtott könnyet,
csak nyári illatokkal körbeölelt minket -
én hajadba fúrtam arcom,
s te kérdezted, a föld illata-e,
a munkás életek illata-e,
a meghátrálások,
az elhagyott lépcsők illata-e,
fekete háttér előtt talpig feketében
„George nemsoká sittre jut
Tavaly kilopta a hátsó kaput”*
Írta a kertek aljáról
Gwendolyn Brooks
talán elég lenne egy pillanatra meghalni,
hogy érezd húsom hiányát
Néma űrben lebegek, egy csupasz kő,
tanulmányozhat, mind ki hozzám jő.