Világtalan csillagok
Létezem. Egy halandó félálmában.
Felismer hajam százéves bonsai erdejének
illatáról, csak még nem tudja, hogy az a
hirtelen visszafojtott lélegzet én vagyok.
Romos emlékei között bujdosom,
félelmek taszító pólusában.
Keressük egymást világtalan csillagok.
Egyszer kigyógyul vakságából az út,
pórázán többé nem vezet. Meglátja
maga előtt áradni a kezdetet.
Hiszek magamban egy halandót, aki szavával
kiszabadítja a láncra vert kutyákat,
hosszú haldoklásából felszabadítja a tájat.
Egész valójával létezik bennem,
mint szűz hóban a lábnyom. Megszólít:
Virágom, itt vagyunk,
szerelmi történések küszöbén elbukottak,
a várakozás zsákutcájában, egy pőrére vetkőztetett
őszinte pillanatban. És soha többé nem kételkednek
bennünk a végtelen pipacsmezők.
*
Péli Tamás tollrajza
- Pethes Mária alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges