Vakablak
áratlan utak a semmibe futnak
sápadt arcokon
fény-árny örvények játszanak,
rám borul hangtalan ez a rohadt világ,
tűzfalakra néznek napjaim,
kormos, sötét, málló vakolatként
hullik a tegnap rám,
még eltöprengek egy régi dal
monoton dallamán,
de vakablakom
a szürke reménytelenség,
zsebemben sikít a szegénység,
kiröhögöm,
elkerülnek a színek,
léteznek egyáltalán?
vagy csak képzeljük?
a világra vak szemekkel nézek,
hangokat süket fülekkel hallgatok,
vagy ezek már "belső hangok?
ingem mosópor nélkül ,
de kimosom,
legalább az izzadt erőlködés tűnjön el,
ma még....
de minek?
- volt létezések -
velem róják a köröket
az üres semmiben,
elhullott érzések nyomát keresik,
takarítani kellene,
a szemétnek szemétben a helye,
tenném már magam lapátra,
csak lusta vagyok hozzá,
de jól van ez így is,
majd együtt hullunk a
pokolba
- Pálinkás Imre alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges