ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

1

Lelences ország. Nem szabadulsz ettől
a bélyegtől sosem. Persze, még mindig
jobb, mintha az utca nevelt volna.
Az emlékek siratófala. Színesen álmodsz,
illatokat érzel. Örökké egy ismerős város
fölött szállsz. Látod a hangyát. Hirtelen
kitér az emberek elől, mint az akadályokat
érzékelő kisautó. Hallod, ahogyan ráncok
gyűrődnek a rózsák arcára, s a mindhalálig
magyarul daloló pacsirta úgy áll a levegőben,
mint az idegenben szerencsét próbálók
szívében a honvágy késdöfése.

2

A délutáni szunyókálás botanikus kert
képeiben feleded magad. Mintha már
mindenen túl lennél. Nyugalom növekszik
benned. Karórád, mint fában falánk szú,
régen egy dobozban percegi az időt.
Űzött vadként lapulsz az éjszaka peremén.
Nyiroknedveidbe a világ fájdalma vegyül.
Yuccák fényoszlopai a templomkertben.
Akkor is délcegen teljesítik küldetésüket,
vigyázzák Jézus szobrát, ha virágjaikat
vastagon ellepi a tetű.

3

A hétköznapok színpadán a hetedik nap
jelenetét próbálod. Mire megtanulod a
mérgező virágok nyelvét, nagyon messzi
Északra sodródsz az Édentől. Egyedül
vagy. Nem marad utánad felhő, fuvallat.
Valami kismadár az ablakpárkányodra fagy.

4

Gyermekeid őse vagy. Sorvadó öledben
kiterjedt család terve zokog. Minden más
lett volna, ha. Utálod a feltételes módot.
Tüdődben a lezárt szobájú gyermekkor
fülledt levegője. Szádra lopódzik a remény.
Olyan az íze, mint Anyád csókjának. A lonc
párája őrjítően hasonlít a parfümjére. Ô de
lancôme. Öntöttél belőle az urnájába. Két
maréknyi jó szagú hamu. Egy hattyú támad
fel majd belőle, s ha a Tó fölött repül, elájulsz
tolla illatától. Ajkadra siklik a könny,
mint egy teljesíthetetlen kívánság.

5

A közöny falát emeli a szomszéd.
Hogy ne ne kelljen köszönni se.
Fogínybe fúródó halszálka vagy neki.
Pedig csak más vagy. Ő gyűlöli
a testvérét. Te örökbe fogadsz testvéreket,
hogy a szeretetlenségben szerethesd őket,
és akkor is adj, ha mindenből kifosztanak.
Hogy a legnagyobb magányban menedékük lehess,
és hiszel bennük akkor is, ha benned senki se.

*
Illusztráció:
Péli Tamás, Dolgok vége című olajfestménye