Nyúlkaland
Joóékal mindig is jóban voltam. Mint szomszéd a szomszéddal. Ez a kapcsolat nemegyszer túlnyúlt a kerítésen is egy-egy vendégeskedés erejéig, bár voltak olyan időszakok, amikor a viszony hetekig csak „jónapotszomszéd” beszélgetéssé soványodott a sövény felett. Kinek mikor milyen kedve volt.
Egy nap meglepett a hátsó teraszon Balázs.
- Jó napot Gábor, - mosolyodott el, ahogy kinyitottam előtte a szúnyoghálót, és egy félénk pillantást vetett huskynkra, Odinra.
- Neked is, szorítottam meg a kezét. – Miben segíthetek?
- Kérni jöttem hozzád, mert megbízom benned.
- Reméltem is barátom, nevettem. - Miről van szó?
- Gyere velem, könnyebbült meg Balázs, és már vitt is át hozzájuk. Sietett. Még a sövényajtót is elfelejtette becsukni.
- Holnap reggel Debrecenbe kell utaznunk, vágott egy fintort nemtetszése jeléül.
- És?
- Ezek az én drágáim, állt meg Balázs a kert végében. – Nem tudom őket kire hagyni.
- Ezek…
- Igen, ezek nagyon drága dísznyulak, kezdte, de felemelt ujjal megállítottam. Tarkómon égnek állt az összes pihe, ahogy a hatodik érzékem jelzett, s hirtelen Balázsba is beleszorult a szó.
Odin állt mögöttünk, nyílván engem követett, és érdeklődve, a pofáján földöntúli mosollyal szemlélte a nyuszikat.
Egy pisszenéssel visszaparancsoltam a kutyát. Odin jól nevelt husky volt, ment, bár tudtam, mi jár a fejében. Rápillantottam Balázsra, az ő gondolataival is tisztában voltam, de a barátom túltette magát a kis intermezzón.
- Arra kérnélek meg, - folytatta, hogy kezeld az etető berendezést a hétvégén. Idekészítettem az időpontokat, nem fogod eltéveszteni, vasárnap kora este pedig már itthon is vagyunk.
- Gyerekjáték lesz, tártam szét a kezem, magamban viszont jót nevettem Balázs arcán, amikor észrevette Odint az ajtóban.
Másnap reggel iszonyú fejfájára ébredtem. Nyomott volt az agyam, alig láttam ki a fejemből, de az órára pillantva erős fényként nyílalt belém a kötelesség. Nyuszik!
Felkászálódtam az ágyból, kiöblítettem a számat, és áttámolyogtam a nyusziházba. Megnyomkodtam a megfelelő gombokat, ahogyan Balázs kérte, de a fejfájás visszakényszerített az én felemre. A migrén újult erővel támadott, ledőltem a kanapéra, és elmenekülendő a világ e réme elől, lehunytam a szemem.
Tiszta fejjel ébredtem. Délben. Megint a kötelesség ébresztett. Odin nem kapott enni!
Felültem a kanapén, és kába mosollyal konstatáltam, farkasomat nem viselte meg mulasztásom. Teljesen elmerülve játszott a terasz előtt, pofozgatott, lökdösött valamit a mancsaival. Akár egy kölyökmacska.
Hirtelen felállt az összes pihe a nyakamon, felálltam én is, és befókuszáltam arra a valamire Odin mancsai között. Azt hittem hanyatt esek, talán fel is kiáltottam. A kutya egy nyúllal játszadozott!
Nem csuktam be az ajtót! Odin átlopakodott! – villant belém.
Visszaparancsoltam a kutyát a „játéka mellől” és kezemben a halott nyuszival átrohantam a szomszédba. Félve léptem be a nyúlház résnyire nyitott ajtaján, és magamban kántáltam, nem volt itt, nem volt itt, ám a rögtönzött helyszíni szemle mást mutatott. A középső sor második ketrece üres volt.
Csak álltam ott, a gyomromat görcs fogta marokra, és kétségbe voltam esve. Oda a bizalom. Nincs mese!
- Elmondok mindent, súgta a belsőm, és ez így volt helyes! Ám ahogy nézegettem a nyuszit, feltűnt, hogy bár az állatka halott, de sérülés sehol sem látszik rajta. Hirtelen ötlettel, nem a lelkiismeret diktálta, leporoltam a fehér bundácskáról a földet, ami nyílván Odin kegyetlen játéka közben kerülhetett rá, és óvatosan befektettem a ketrecébe. Mintha éppen aludna.
Aztán gondosan bezártam mindent. Most tényleg.
Nem mondom, hogy kedvenc éjszakáim közé fogom feljegyezni a szombatról vasárnapra virradót, alig tudtam valamicskét aludni. Állandóan az a kép villant az agyamba, ahogy Odin átsompolyog a szomszédba. A ravasz farkasa!
És elérkezett a vasárnap délután. Sokadik kávé, egy konyak közben bátorítónak. Aztán még egy konyak. A másodikat pont akkor öntöttem le, amikor Balázs széles mosollyal kopogott a verandán.
- Üdv Gábor, nyújtotta a kezét, én pedig határozottan megszorítottam. Már megerősítettem a vonalaimat, arcom és szemem felkészült.
- Csak átjöttem megköszönni a gondoskodásodat.
- Ugyan, ez a legtermészetesebb, mondtam könnyedén.
- És nem történt semmi a drágáimmal?
- Á, néztem ártatlanul a szemébe, semmi, csak mentem, jöttem.
- Akkor csoda történt, gondolkodott el Balázs, de én álltam a pillantást. - Mielőtt elindultunk volna, egy öreg bak elpusztult az éjjel. Eltemettem a kert végében, most pedig ott fekszik szépen, tisztán a helyén…
Akkorát nyerítettem, hogy Balázs hátra hőkölt. Kirobbant belőlem az eddig elfojtott feszültség, a két konyak lazító hatásával megtámogatva, és szegény szomszéd jó néhány percig állt a nappaliban, mire egyáltalán meg tudtam szólalni.
Töltöttem neki is egy konyakot, és elmeséltem a sztorit. Legnagyobb megdöbbenésemre, Balázsból is kitört az az elementáris röhögés, amit én már bemutatattam. Aznap este kicsit felöntöttünk a garatra. De nem volt harag! Hogy is lett volna…