Negyedik rész
Két lábbal tapostam a fékbe. A jeep füstölgő gumikkal csapódott neki az úton fekvő fatörzsnek, a bal első felfüggesztés iszonyatos reccsenéssel szakadt ki a helyéből. Faforgácsok és fém alkatrészek repültek szanaszét, a dönthető szélvédő úgy tört le előlünk, mintha menekülne. A terepjáró megperdült az úton, a centrifugális erő óriási kézként tépett ki az ülésemből. Elképzelni sem tudom, mi lett volna, ha van ajtóm!
Megütöttem a combomat. A fájdalom tüzes villáma hasított belém, az autó eltűnt alólam, de még így, félig kábán is tudtam, földet fogok érni. És az még jobban fog fájni! Ösztönösen a fejemet védtem, valami kemény csapódott az alkaromnak, aztán belém harapott egy ezerfogú bokorszörnyeteg. Belemart a felkaromba, a combomba, megtépte a hajamat, a hátamon éreztem minden egyes hegyes tűfogát, és a közdelemben recsegett-ropogott körülöttem minden. A becsapódás elmaradt! Még a földet sem értem el.
Nem törtem csontomat! Nem loccsant szét a fejem az aszfalton és nem csapódtam neki az út menti fáknak. Nem utolsó sorban pedig nem nyársaltak fel a mocsár szélét jelző karók. Egy hatalmas Lriendzia bokorra zuhantam, amit csak úgy hívnak errefelé, a tüskeágy, s bár a tövisek alaposan megszaggattak, szerencsém volt!
Fejjel lefelé csüngtem az ágakon. A jeep halálos sebet kapva távolodott tőlem, láttam a csillogó olajcsíkot, amit maga után húzott a fekete aszfalton. Aztán messze tőlem hangos csattanással lecsúszott az útról, és belefúródott a zsombékok közé.
Hirtelen lett csend! Mintha az ütközés borzasztó sikolyai a jeeppel együtt a mocsárba fulladtak volna. Elhallgatott a motor, a lemezek karchangjait bekebelezte az éjszaka, és Tjemet sem hallottam!
– Be volt kötve – villant az agyamba, és tudtam, a jeep biztonsági öve ennél nagyobb ütést is kibírt volna. Tjem csak könnyebben sérülhetett meg!
Megrántottam a kicsavarodott vállamat, felszisszentem a fájdalomtól, és ki akartam tépni a karom a tüskék fogságából. Mintha odaszegeztek volna! A rugalmas ágak elnyelték ugyan a zuhanás energiáját, de most csak hullámoztak velem, de nem engedtek.
– Tjem! – nyögtem a kényelmetlen testhelyzetben, aztán szó szerint megdermedtem! Egy motor indult be az út másik oldalán, a vészleállóban, és fényszóró villant.
– Mintha vártak volna! – üvöltötte az agyam és abban a pillanatban beugrott a kép, az étterem parkolójában várakozó rosszarcú fickó beleszól a mobiljába.
A fény átsiklott rajtam. Mozdulatlanná merevedtem, mint egy óriás denevér, de a chevy elgurult mellettem, és lefékezett a mi kocsink roncsa mellett. A fényszórók tökéletesen megvilágították a jeep maradványait, ahogy az orral belefúródott a sárba. A plató és a kerekek az ég felé meredtek, a motortér eltűnt a vízben.
Három férfi szállt ki a furgonból!
– A másik itt van valahol a bozótban – hallottam a rekedtes hangot.
– Biztos már az örök vadászmezőkön lófrál – kontrázott a másik – de a kis szukának semmi baja!
– Hozzátok ide! – parancsolta egy erélyes hang, a harmadik. -– Nekem csak a vére kell, ami lemossa az átkot, aztán azt csináltok vele, amit akartok!
Hallottam, hogy Tjem torkaszakadtából sikítani kezd. Ez új erőt adott nekem, emberfeletti erőt! Barátném pedig ütött, harapott, rúgkapált, aztán egy tompa puffanás után hirtelen csend lett. Ez a csend még borzasztóbb volt, mint az iménti küzdelem zaja!
Hörögve a dühtől, kitéptem a karom a tövisek fogságából. Éreztem, hogy az agyamat őrült tűz önti el, és hajlandó vagyok minden ágat tövestől kitépni a helyéből, ha nem engednek el a tüskék. Magamba szívtam a levegőt, megfeszítettem a hátamat, a sajgó combomat, de a bokor váratlanul elengedett.
Nagyot puffanva estem a porba, megreccsent a hátam, de most nem érdekelt semmi! Hátradobtam a hajam, és mint egy bölény, mielőtt a végső csatára indul, nagyot fújtattam. Ölni akartam! Elpusztítani mindent Tjem közelében, legyen az élő, vagy szellem, ha csak egy ujjal is bántották, széttaposom őket, mint a férgeket!
A furgon háta mögül bukkantam fel. Szakadtan, véresen, porosan, és egy pillanatra megtorpantam a látványtól. A chevy fényében egy alakot láttam, ahogy késével megvágja az eszméletlen Tjem karját, és a vérét szétkeni az arcán.
– Te hiszel ezekben a hókusz-pókuszokban? – fordult el megvetően a másik férfi, és remegő kezével végigsimogatta a lány testét. A sorára várt!
– Elég! – üvöltöttem, és minden erőmet összeszedve nekirontottam annak a háromnak. Egy bölény erejével döntöttem le őket a lábukról, vállammal ütve szét őket. Tjem kiszabadult, abban a pillanatban ki is nyitotta a szemét, és pattant is fel, a vízbe vetve magát.
Én nem voltam ilyen szerencsés! Harmadjára ütköztem a vérrel bekent arcú férfinak, és a döbbent felismerés egy pillanatra engem is sokkolt! Ronnie Black seriff volt! Akit Tjem megátkozott! A lendületem megtört, éppen csak egy villanásnyira, de ez elég volt ahhoz, hogy ne legyen második roham! Fegyver került elő!
– Ez a szuka barátja! – üvöltötte az első, akit ledöntöttem a lábáról, és fektében fegyvert rántott. Annyira gyorsan játszódott le minden, hogy szinte fel sem tudtam fogni, mi történik. A pisztoly egy szemvillanás alatt siklott bele a tenyerébe, a gyakorlott gyilkos pedig azonnal tudta mit kell tennie! Engem takart a seriff, de Tjem háta tökéletes célpontot jelentett. A fegyver dörrenése mintha az agyamban robbant volna!
Hallottam a lövedék becsapódását, tompa volt, puffant, nem loccsant, mint amikor valaki a vízbe lő!
A lövés zaja magához térítette a másik kettőt is. Egy pillanat alatt fegyverek kerültek elő, halálos szerszámok, nekem esélyt sem adva, hogy Tjem után menjek. A saját bőrömért kellett aggódjak!
– Látta az arcomat! – sziszegte a seriff, én pedig nem akartam megvárni a felszínre kerülő dühét. A lövést sem vártam meg. Hallani ugyan hallottam, de már néhány ugrással odébb. Átvetettem magam a bokrokon, a lövedékek megcibálták a leveleket, de kárt nem tettek bennem.
Elemlámpa villant, kettő is, aztán egy komolyabb lövés dörrent. Puska! Féltem, rettegtem a gondolattól, hogy lelőnek. Hogy elnyel a mocsár, és cserben hagyom Tjemet, aki sebesülten fekszik valahol a vízben! Lábam alól minduntalan kiszaladt a talaj, estem-keltem. Azt sem tudtam merre rohanok. Igyekeztem kikerülni a láp csapdáit, rettenetes érzéssel gázoltam át a ligeteken, és agyamban őrült képként vibrált a kép, amikor láttam elmerülni az iszapban egy szarvast! Nem akartam ilyen nyomorultul meghalni.
Átugrottam, inkább átrepültem egy bozótoson, hátha az elrejt majd az üldözőim elől. Mint egy élő ajtó, amikor bezáródik, és nem árulja el titkát. De most nem volt szerencsém, bár mérlegelni sem volt időm. A zöld pajzs mögött egy göcsörtös, ágas-bogas fa telepedett meg, én pedig egyenesen nekicsapódtam a törzsének.
Összeszorultak a bordáim, a tüdőmből kitódult minden csepp levegő, azt hittem széthasad a fejem. Lepattantam a mohás tuskóról, mint egy eltévedt baseball labda. Levegő után kapkodtam, és néhány pillanatra csak színek kavarogtam előttem, semmit sem láttam tőlük.
Megcsúsztam, kiszaladt a lábam alól a talaj, szinte vakon a semmibe léptem. Nem tudtam, hol van a fent, hol van a lent, olyan idegen érzéssel töltött el a zuhanás, mintha átléptem volna a valóság határát. Egyszerűen elnyelt a sötétség, átkarolt az éjszaka, és magával rántott a mocsárba.
Hatalmas loccsanással értem vizet, az arcomba húsos levelek csapódtak, szétnyíltak előttem, magukba fogadtak. Nem kaptam levegőt, még küzdöttem az iménti ütés légszomjával, viaskodtam az elmerülő szarvas emlékképével. Pánikba estem!
Valami megragadott a levelek között. Átkarolt, magához ölelt, belehatolt az agyamba, az ott uralkodó káosz közvetlen közepébe. Fényt gyújtott a sötétségben, csak derengő világosságot ugyan, de látni kezdtem. Érzékelni, tudni mindazt, aminek a hiányától rettenetesen megijedtem. Már tudtam, hol vagyok, éreztem, hogyan ringat a víz, éreztem, hogyan emel a felszínre. Levegőt tudtam venni, az annyira vágyott levegőt szippanthattam, agyam őrült lángjait oltotta el az oxigén…
Az a valami hirtelen elengedett, megint sötét lett mindenhol, megint indult a pánik, hangokat hallottam. Az üldözőim hangját! Ketten voltak, két különböző irányból, két hang: a rekedtes, és a magas tónusú, a sörétes puskás, és a golyós.
– Ha mozdulatlan vagy, súgta hirtelen Tjem hangján a homály, észrevétlen maradsz. Moccanni sem mertem. Bal kezemmel megragadtam egy növény szárát, hogy lent tartson a víz alatt, jobb kezemmel a biztos pontot, a part homokját markoltam, testem a kettő között lebegett, és az ellenségek közeledtek…