Kegyetlen pillanatban
léted kínjai előtted.
Az olthatatlan fájdalom
maró keserű ízében
nem old az isteni kegyelem.
Bűneid súlya veled született sorsodként
hull a porba, s mi élteti a lelked
a semmibe vész...
Ajkaid néma, könyörgő imája
nem enyhíti azt, ki elhagyatott.
A természet szépsége, égiek kincse,
akkor láthatod, ha megadja
a kegyes halál...
Ma minden a pokolba ránt -