Vedd kedves, vidd magaddal a sóhajom,
amivel éjszakánként szerettelek,
- az ölelés tüze ellobban, tudom -
s értékét majd hiánya mutatja meg.
Vagy vidd a Neked suttogott szavakat,
- bár értük mindig fájni fog a szívem -
majd egyszer a forrásból új szó fakad,
s nem az álmok haltak meg, lelkem pihen…
S itt vannak még a félénken írt sorok,
- ne szidj, ha maradnak, nekem kedvesek -
s éjjelente, ha a múltra gondolok,
belőlük megint életre keltelek…
Hátralévő időm, bármennyi legyen,
nem érdekel, ha Rád vesztegethetem.