Falánk Idő, mily gyorsan emészted,
míg édes percekbe merül a szívem,
és furcsamód változik szeszélyed,
ha bánat fátyla lebeg át a színen.
Hisz úgy rohan minden boldog óra,
épp elkezdődött, szinte máris emlék,
s mikor perceit kívánnám újra,
csak bágyadtan szólsz: arra ráérünk még.
Nem, mintha várni nem volna érték,
hisz a lassú idő a vágyat nyújtja,
és minden perccel szebb lesz a kívánt szép,
így edzve meg az érdemelt kéjt jobbra.
Bármit tesz is az Idő ellenem,
Veled múlik, ha akarja, ha nem.