Este van újra, rám legyint a homály,
- fáradt árnyak súlya nyomja vállam -
csendemben ülök, s a nyár sóhaja fáj,
csak az éj ölel, hiába vártam.
Elnyelt Téged a haldokló alkonyat,
- vitt magával az út végtelenje -
de belém karcolta arcodat a nap,
itt él a kép a szívembe rejtve.
Csak hiányzik kezemből a két kezed,
hiányzik ajkaid érintése,
s csitítja ugyan lelkem a képzelet,
felzokog bennem a gyönyör éhe…
Nélküled az éj csak koromfekete,
szemeid színe a vágyak gyökere...