ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Az észak izraeli kisváros Nahariya a Ga'aton folyóról (nahar - folyó) kapta a nevét, amely itt torkollik a Földközi-tengerbe. A tengerparton, egy dombon áll kanaanita istennőjének Astartenak templom maradványa. Igazi tengerparti kisváros, különleges atmoszférával. Egymás után emelkednek a szebbnél szebb villák a tengerparton és a városban egyaránt. Az eukaliptuszfákkal szegélyezett főutcáján sétálnak esténként az emberek, olykor-olykor pezsgő éjszakai élet van. Élénken beszélgetnek a nyitott kávéházakban a gőzölgő kávé és burekasz mellett, áfonya illat keveredik a sós tengeri levegővel.

Noam még mindig rácsodálkozik mindenre olyan áhítattal, ahogy a tizenévesek tudnak. Egy éve él itt. Fehér bőre, szőke haja, kék szeme elüt a többi gyerekétől. Minden reggel első útja a tengerhez vezet. Előveszi szerény festőkészletét, nézi a végtelen kék eget, a tengert, a messzeséget. Talán itt a világon legszebb az ég, mélykék, erősen körvonalazott fehér felhőivel. Hosszan nézi a lágy hullámokat. Behunyt szemei mégsem engedelmeskednek ennek a mennyei látványnak. Emlékképei törnek fel; a végtelen búzamezők, szélükön a piros pipacsokkal, gólyafészkek, hatalmas hóbuckák, havas fenyőfák, a dácsák egyszerű szépsége

Összerezzen, valaki megérinti a vállát, egy lány áll előtte. Barátságosan beszélgetést kezdeményez vele, megismerkednek. Dafi. Ismerős. Többször látta már őt a gyönyörű parti villából kilépve, amint elindul a fehér habok felé. Ezen túl mindennap beszélgetnek, beletemetkeznek a homokba, csak a fejük látszik. Dafi finoman kijavítja a rosszul kiejtett szavakat. Sütkéreznek a napsugár és tenger melegében. Nagyokat nevetnek, összedugják fejüket az ostábla felett.

Noam este a lemenő nap sugaránál próbálja visszaidézni a lány szép arcát, és elindul kezében az ecset. Mosolyog magában, sikerül megörökíteni a gyönyörű barna szemeket, leomló fekete haját, lágy nyakívét, a festmény minden nap tökéletesebb.

Reggel egy órával korábban indul, még nem kelt fel a Nap ő már elmélyülten kutat a kagylók között, napokon át válogat, keresi a legkisebb, legfinomabb kagylószemeket. Gondosan összeválogatva felfűzi őket. Nehéz feladat, sok türelmet és időt igényel.

A vakáció utolsó napja különösen szép, már egészen késő van. Bátortalanul átnyújtja Dafinak a kagylóláncot. A lány apró kezében simogatja a kis ezerszínű kagylókat, lassú mozdulattal a nyakába teszi, máris rohan megmutatni a Mamának. Noam követi tekintetével. Gyorsan történik minden, nem érti, csak látja, hogy a kagylók szétgurulnak a homokon, ahogyan kitépődik a lány nyakából. Lábai alig engedelmeskednek, de csak rohan messze-messze.

Decemberben első napján, nagy izgalom az iskolában, perceken belül kihirdetik a rajzverseny győztesét. Első helyezést kap Noam festménye, Dafi portré. A kép felkerül a folyosó falára, a mosolygó arc, finom vonások szépségét kiemeli szétterülő színes ékkő a kagylólánc, egy pillanat a végtelenben.