ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Áldott, békés új évet kívánok minden kedves szerzőtársamnak és olvasómnak!

Ködbe burkolt, fázós, januári reggeleken dacosan ébredünk. A paplanmeleg marasztal. Az éjsötét hajnalok pihe-puha öleléseiből kibújni egyre nehezebb. A porcukros, fahéj illatú karácsony még túl közel...
Szeretetcsomagok a fa alatt. Hagyom... A fát se bontom le, kell a hangulat. Kezünk rájár a szaloncukorra.
      Mögöttünk a felturbózott december...
      Csengettyűszó, Jingle bells háttérzenéje, elfojtott káromkodások, s a karácsonyi tülekedés morgolódásai visszhangzanak fülünkben: „Megint ez a cipekedés, jaj, a derekam leszakad! Éjfél lesz, mire kisütöm a bejglit!” A fényességes örömünnepben Istengyermek jászolánál szólt az ének: „Fel nagy örömre, ma született!” A magányosok éjszakáján szaporodott az önként halál...
      Áttisztított lélekkel befogadtuk az istenit, ugyanakkor az istentelenség és a tudatlanság süppedő közönyével belezsugorodtunk egy fizikai organizációba. Műfenyő, műmosolyok, giccsé alacsonyodott karácsony a facebookos oldalakon... Élő örömtüzek helyett az otthonokban girlandfüzér. A gazdagnak most még több adatott, a koldusnak már a morzsa nem elég. Követel...
      Örömódáinkat és fájdalmaink sírásait a január feketén-fehéren összemossa. Jeges fűcsomók borzonganak. Tarolni készül a szürkeség...
      A boldogok és a boldogtalanok szívet cserélnek. Van, aki bizakodó, lelkében a szűzi fényességgel még egy ideig világít magának a sötétben, mások tétlenségbe dermedve várják a kikeletet. „Elvégre megérdemlek egy kis pihenést ebben az átmeneti időben” – nyugtatják magukat. Szilveszteri pezsgő, tűzijáték varázs, újévi fogadalmak. Koccintáskor remény és rádöbbenés vetekszik. Már megint öregebbek lettünk egy évvel...
Hosszabbodnak a nappalok, halottainknak az éjszakák... A felkelő Nap és a gyergyaszentelés fénye még távolinak tűnik. Egy kis havazás se ártana, január van, vagy mi?! Aztán, jöhetne az ágyból űző tavasz, hogy ne dideregjenek saját angyalaink...
     Jó lenne, ha valaki rám nyitná az ajtót, kibontanám a maradék pezsgőt, és sztorizgatnánk a régi, meghitt karácsonyokról. De már azzal is kiegyeznék, ha hagynának – úgy istenigazán – szeretni.

Valahogy majd kibekkelem idén is az éjféli miséig...

2014. január 3.