Fantomfájdalom - Octavian Gogaért
A hó alól fölhallatszik az ibolyák imája.
Feneketlen sötétségből sűrű pelyhekben
hullnak alá a csillagok. Leterítem az ágyat
a szerelem szóval. Némely fogalom téli
álmát alussza bennem. Egyre több kérdőjel
kel ki a szűkszavú földből. A madarak
továbbra is Dél felé szállnak. Hosszú lesz
a tél. Túlélem, ne félj. Majd csak post morten,
lehet megállapítani, hogy ki voltál nekem.
2
Nincs több átjáró. Fizetés nélkül távozik
az éhenkórász éjszaka. Az utcán tapintható
a lomha köd. Tekintetedben az ígéret iszonya.
Gyökeret ver benned az elérhetetlen. Testedből
jóllakik a feledés. Vajon fennmarad belőled
valami melegség, ha mások terheit végleg
leteszed? Ellobbant szépségedről meddig
suttognak a rózsák? Nem tanítottad meg
a havat a szél nyelvére. Most minden elágazást
elrejt előled. Kilesi reményed kulisszatitkait
a Tó. Utolsó menedéket vájnak a fagyott faágak
a légbe. Valaki fantomja vagy. Eltévedt utas
egy idegen álmában. Tűnődsz egy igaz ember
szívverésén. Névtelen virágok siketnéma jeleire
figyelsz. A hiányt birtokolod. Lakatlan
szavakban bujdosol.
3
Szenvedélyes szavakat gázol el a vonat.
Gyolcskötés a hó a táj sebén. Csak te
öregszel a fogoly horizont alatt
és ostobaságokat kérdezel: Kinek gyónjon
illetlen vágyairól a mogyoróbokor? Mi lesz
az epekedéstől elsorvadt csókokkal?
Ki tapasztja be a fák hasadt szívét?
Ki fekszik önként az emlékek tehervonata elé?
Majd találkozunk, kiált utánad a jövő.
Hangjától kifényesedik ez a nap,
beforrnak a hétköznapok hézagai
és az árnyékok angyalt fekszenek a hóba.
*
illusztráció: saját fotó
- Pethes Mária alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges