ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Nem mormolok imát.
Rózsafűzérem is
rég elvesztettem.
Templomod lépcsőin sem
Hozzád visz léptem,
mind elvetette ezt már
mezítelen létem.

Rám nézel-e így?
Kellek-e pőrén,
csak szemedben fürödve?
Rámvetett lepelként
rámsütött magányom
hordozom. Tőled kaptam,
mikor e bolygót első lépésemmel
ízlelte talpam.
Mily nagy lépés volt!
Csak anyám döbbent rá talán,
míg óvón elengedte kezem,
köldökzsinórom
csak sosem volt kapocs
mi elszakadt míg én,
emberként lépni próbáltam
félszegen.

Nem mormolok imát.
Az én fohászom
nem érintik szavak.
Mézízű könnyem csillog
tenger sóhajomon
útjára engedve
embermagányos magzatomat.
Nem mormolok imát.
Fohászom rég nem érintik
szavak.
Magamhoz ölelve végre őt
imaként borít el az áhítat.

Templomod lépcsőin sem
hozzád visz utam.
Minden lépcsőfoknak
verejték ára van.
Minden falat,
Mit emberek emeltek,
kemény munkával,
s tudással szenteltek.
Templomod freskóin
minden pillantásom
mint ecsetvonás siklik.
Festett arcodon
nem pihen szemem
Téged Uram,
s a csodádat
a tehetségben keresem.

Rózsafűzérem is
rég elvesztettem.
Génjeimben mint a
Testamentumok,
örök időre bevésve
őseim fűzére.
Én vagyok imáik,
Könnyeik gyümölcse.
Minden hitük
a jövőbe vetve szállt
s adják tovább nekem.
Az Isteni Akarat,
Az Élet van velem.

Véres kardjaik
metszik szét
vénáim vonalát.
Kérges tenyerük,
megfáradt testük
hordozom.
Nincs hát rózsafűzérem.
Az olvasóm
belémcsavarodva
görgeti napról-napra
szavaktól távoli
magányos fohászom.

Elmém táplálva
véremben zúg,
folytatva tovább
a testvérháborút.
Ábrahám ágyékát
Kettészaggatva
én könnyezem
asszonyként
feszülő fiadra,
mert véremben egyszerre
Izmael és Izsák
az én szememmel látva
irgalomért kiált.
Ők bennem már rég
összeölelkezve
velem csodálják
Az isteni Pieta-t

Nem Uram,
nincs imához szavam.
Csak érzek
S érezlek.
A fohász én vagyok
jómagam.
Nem tudom, hogyan,
miképp szóljak hozzád,
Hisz vérem minden cseppje
egy-egy távoli világ.
De szótlan is kedves Neked
egy fűszál odakint
Isteni szemed
minden reggel
napfénnyel féltőn
rátekint.
Engedj hát szótlanul,
névtelen hinni nekem!
Egyenes háttal,
Embernek maradni
hisz nekem is csak Te vagy
A Teremtő Istenem.