A láthatatlan ember…
Egyik délután, Dr. Páll Pál 65 éves okleveles vegyész, pesti otthonának alagsorában nagyot tüsszentett.
Maga a légúti affér említést sem érdemelt volna, ha az eset pár méterrel odébb, a szenes pincében történik, ám a vegyészt maszek laboratóriumában érte az irritáció. Dr. Páll, nyugdíjba vonulásakor érezte először annak szükségét, hogy az ember láthatatlanná váljon, és aznap, 69 sikertelen kísérlettel a háta mögött váratlanul tüsszentenie kellett.
Az évtizedekig rezzenéstelen kéz megrándult, a vegyszerből „nemtommennyi” loccsant a lombikba. A reakció olyan gyors volt, hogy a kibuggyanó folyadék elől, még a gazdi lába mellett sertepertélő abesszin kandúr sem tudott elugrani. Szerencsétlen pára úgy megijedt a kísérletben való részvételtől, hogy egy villámgyors mozdulattal eltűnt a dívány mögött.
Dr. Páll meghökkent. Nem a füsttől, az jó öt perc alatt kiszellőzött, de az állatkísérleteket másként képzelte. Mivel azonban a macskáját nem látta sehol, elégedetten csettintett. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve, a formulából kitöltött egy féldecinyit az asztalon álló pohárkába, és egy hajtásra megitta. A keveréknek enyhe pálinka utóíze volt.
Páll lélegzetvisszafojtva várt egy percet. Aztán még ötöt, de ekkor már vett levegőt. Egy újabb hosszú perc után megadóan sóhajtott fel, és vigaszként ismét a pohár után nyúlt volna, de nem volt keze!
Dr. Pállnak az izgalomtól felugrott a pulzusa, felugrott a vérnyomása, majd felugrott ő maga is, de a tükörben tényleg nem látott senkit. A vegyész örömében táncra perdült, aztán kiszaladt az utcára, hogy másokkal is megossza sikerének eufóriáját. Helyesebben, hogy ne tudja megosztani senkivel sem a nemláthatóságát.
Megkocogtatta egy ismeretlen vállát, s látva annak értetlen ábrázatát, pöckölt egyet a szomszédos hotel portásának a sapkáján. Kaján vigyorral az arcán élvezte, hogy mindezt büntetlenül megteheti.
Ekkor látta meg az úttesten fekvő bankjegyet. Dr. Páll megtorpant. Eszébe jutott a pénztárca a farzsebében, amit nem kezelt az új keverékkel, ám az ettől függetlenül is, szinte láthatatlanná vált a hónap végére. Dr. Páll Pál okleveles vegyész, nem mellesleg nyugdíjas, nem tudta kihagyni a kínálkozó lehetőséget. Határozott lendülettel az úttestre lépett, és lehajolt a bankjegyért.
A piros sportautó sofőrje egy kátyút akart kikerülni, amiben megállt a tegnapi esővíz. Nem fékezett, nem gyorsított, odébb húzta a kormánykereket, aztán az arcába robbant a szélvédő.
Dr. Páll láthatatlanul élettelen teste begurult két parkoló autó közé. Sejtjei lassan elveszítették titkos összetartó erejüket, és még el kellett telnie néhány percnek, hogy a tudós megváltoztathatatlanul, ám végérvényesen visszaalakuljon a látható tartományba. A csattanásra összefutó csődület nem is fogta fel annak a ténynek a jelentőségét, hogy az első pillanatban meg sem találták.
A kiérkező rendőrök kérdésére a piros sportautó sofőrje értetlenül tárta szét a karját, és a fejét ingatta.
- Biztos úr higgye el, nem láttam azt a férfit.