ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Concerto

Játszom. Játsszunk! Játsszatok! Játszanék... Álmodom... Álmodnék...

Ihlette Vivaldi, az il prete rosso („vörös pap”)

L’autonno (Ősz)
dolente, doloroso (fájdalmasan)

Ezer színével zsong körül az ősz
fázós, béna nyelvem
zsolozsmát vacog…

Rég nem láttalak.

Glóriád – angyalarc
démonszívvel
csöndben aláhull
nem ragyog.

Fázom.

Utolért a bánat
halk ütemre jár
az örök változatlanság
trillázva átlebeg,
mint szellemárny
hulló avarja
a fejem felett.

A fejem felett
tölgytündérek dús ághegyén
mégis kopog
csak egyre
a vert Remény.

Egyszerűen csak így.

Virágos csöndben
álmodik a kopjafa
fa gyalulta
fagy alul ta
vaszitifa
szele libbenve borzong
némán rí
peng
kísért
a tölgylevél,
akár
aranyéter
álomba ölel karja,
a felhőkkel tele,
s zarándokolni indul
égő piros könnye:
Krisztus új sebe
fénytelen zsarát
verdeső
verd eső
verdes ő
kemény
vad
zokszó
naszpa-panasz
könnyrónája hull.

L’iverno (Tél)

calando (lassulva és halkulva)

Úgy tudtam,
a Tél váltott meg
úgy él az emlék
itt
legbelül
öreg kapuid
rég becsuktad
koldulni
szabadságod
nem volt már
hited
hóba fújt Téged is a táj,
messzire elomló
könnyeimmel hulló
gyáva pusztaság
kalapált
lapált
kala
alaka
ablaka
a Mennybe,
hogy bemenj,
menj be!

A Mennyből
ezüst-ködből
fagyszín arcod
kimintált
mécslánggal izent:
Sophia!
Sophia!
Philos Fia
özvegy Remény
légen át
jár az égen át
rianva elhagyva
földi magzatát
söpri a föld porát.

La primavera (A tavasz)

leggero (könnyedén)

A rét tükrében
ragyog a hóvirág
felöltvén az új ruhát,
mit csermelyek
öle szórt széjjel
az éjjel,
s most
vígan lebeg
zsengén borzong
pőre bőre
virágfüzér
lánc
e
tánc
perdül
a légtől,
akár
csipkevarázs
a csicsergő kábaság.

Ölel az erdő.

Bimbókat bontó
füttye dagasztja
a
zsendülő
vadvirágok
patyolatgyöngyeit,
s ott egy pille –Tanka,
tán Aranka
beporozza
a természet
újjáéledt csúcsait.

Ing-ring
a Fény,
s csókot
int
a
Nap
mécsesén,
ahogyan
tárul a tüll
égi kékje
nyílik a tintásüveg,
s zsengő
gyönyörrel
ring a
ring a
visszhang-illat
virradat:

Tiri - tara
tara - tiri
csek - tara
tiri - csek
tara - tara
csek - csek
tiri – tiri
tara – csek.

Már az éj sem csatináz,
álmodj Kedves,
őriz Téged
minden
nyíló
hóvirág.

L’estate (Nyár)

A bene placito (tetszés szerint)

Az ég íriszén
lángol a fény,
a szárnyas napkorong…
magányos jel,
ki magához ölel
ékszerré teszi
a pocsolyát,
a gazt,
a szalmaszált…
Tűzfátyolfonál –
perzsel a nyár
nyomában
aranylik a rét…

A búza, a vetés
bódultan áll.

Tikkaszt az éj is
zsibong, tántorog a fény
úgy vakít
pihegve
kánikula,
az égi Kutya.

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2009.december 4.