A bomba
Egy bombának lelke van! Egyszerű ugyan, de van. Az ötlet megszületésétől a tervezésig, az előkészítéstől a kivitelezésig ott lapul az emberben a tudat, ez egy bomba lesz! S ha a gondolat már befészkelte magát a bensőnkbe, onnan nincsen visszaút. Lassanként a részünkké válik, lelkünk egy apró kis darabjaként különül el, mint bármilyen más tettünk. Aztán egyik pillanatról a másikra azon vesszük észre magunkat, hogy a gondolat önálló életre kelt. Nemcsak elképzelés szeretne lenni, nemcsak egy elfelejtett "valami", amit jó néhány korábbi "dologgal" közösen őrzünk valahol hátul, a tudatunk legmélyén.
Egy bombának lelke van! Először csak átfutó, kósza ötlet, csíra, ha úgy vesszük. Aztán észrevétlenül az izgalom táptalajába pottyantjuk a "magot", bátorsággal öntözzük, meg merem tenni érzéssel etetjük. És amikor szárba szökken, már nincs visszaút. Hajt az általa termelt adrenalin, eluralkodik rajtunk a tedd meg mérge, és bár ott vibrál a tudatunkban a tiltás, ne árts másoknak, de ezeket a korlátokat olyan egyszerű ledönteni. Nem?
Egy bombának lelke van! Remegni kezd az ember keze, kipirosodik a bőre, s ahogy néz maga elé, a fémszerkezet hideg érintése bár borzongtató, de mégis olyan hatással van az idegrendszerünkre, ami magával sodor. Egyszerűen pörögni kezdenek a dolgok, agyunk ingerület autópályáján hirtelen felgyorsul a forgalom. Az embert természeténél fogva mindig is vonzotta a száguldás, de ez az érzés nem hasonlítható semmihez. Aztán amikor elérkezik a perc, és a döbbent arcokra kiül a beletörődés a megváltoztathatatlanba, az számomra egy végtelen hosszú pillanat. Egy boldog pillanat...
Felém szegeződik a számtalan szempár, bennem fókuszálódik a félelmük, és miközben repülök, kezem, lábam egyetlen gömbbé alakul. Pontosan úgy, ahogyan elterveztem. Aztán jön a "bomba lelke"! A becsapódáskor szétnyílik az "emberszerkezet", és a medence partján méterekre kicsapódik a víz...