Második rész
Sietve másztam át a déli sziklákon, ahol Szonja összetörte magát. Izgatott voltam, kapkodva vettem a levegőt. s bár az éles kövek megpróbálták lassítani igyekezetemet, parkőrös múltam miatt semmi esélyük nem volt velem szemben. Most nem.
Az ablak kinyitása óta alig telt el egyetlen perc, nem volt nagy a sziget, máris odalent voltam a parton. Törmelék hevert mindenfelé, ez az öböl valamivel tágasabb volt, mint ahol én kievickéltem a vízből, de minden bőröndnél, minden hasznos holminál fontosabb volt a lány, aki ott feküdt közöttük! Hosszú haja eltakarta az arcát, karját betemette a homok, testén hínárlevelek, de a lábai szerencsére szabadon voltak, ezt vettem észre odafentről. Lélegzett!
Gyors mozdulatokkal lesöpörtem róla a sziget leltárjegyzékébe tartozó dolgokat, óvatosan a combomra fektettem a fejét, és elhúztam arcából a haját. A lány felsóhajtott, és kinyitotta a szemét. A tekintete zavaros volt még, ijedt, én pedig abban a pillanatban ismertem meg Tímár Tibó húgát, Alexet, Sidneyből. Kétszer, ha találkoztam vele, de Tibó rengeteget mesélt róla, én most nagyon megörültem neki! Legalább neki, ha már Tibó nem lehet itt....
- Mi történt? - kérdezte akadozva a lány.
- Mire emlékszel? - kérdeztem vissza.
- A vihar megvan. Meg arra, hogy ittunk Mister Andris különleges whiskyjéből. Aztán homály, homály hátán. Mi ez a rengeteg szemét, és hol vagyunk egyáltalán? - tápászkodott fel Alex, aztán visszarogyott.
- Nyugodj meg, próbáltam vigasztalni, aztán elmeséltem, én mire emlékszem a vihar éjszakájából, ami nem volt valami sok.
- Itt rekedtünk? - sírta el magát a néhány mondat után Alex, és bátorságot próbált meríteni a tekintetemből. Nem tudom, sikerült-e neki, de azért megszorítottam a kezét.
- Emlékszel még Tom Hanks, Robinson filmjére? - kérdeztem hirtelen ötlettel, hogy el tudjam vonni valamivel a figyelmét, mire a lány bólintott.
- Ha fel tudsz állni, a dagály előtt szedjünk össze minden holmit a partról.
- Szedjünk, állt fel a lány kissé bizonytalanul, aztán hirtelen felkiáltott. . De hisz ez az én sporttáskám! A ruháim...
- Csupa ajándék, mosolyodtam el keserűen, de tény, minden, amit csak találtunk egy ajándék volt a sorstól. Az én cuccaim nem kerültek ugyan elő, de összeszedtük Drenka Robi bőröndjét, Robival egy alkatúak vagyunk, voltunk. Szegény! Megmentettük Mister Andris horgásztáskáját, Kevin viharkabátját, néhány cipőt, törülközőket, Juhász Öcsi golftáskáját, egy gumimatracot, takarókat, és egy faláda gondosan csomagolt whiskyt. Csak az egyik üveg tört el.
- Gazdagok vagyunk! - sóhajtotta Alex kicsit később, amikor megszemléltük az egy kupacba hordott "ajándékokat", és a hangjából sugárzó optimizmus ránk is fért. Mint ahogyan a kolbászos babkonzerv alkonyatkor, a távolban lebukó nap gyönyörű vörös korongjának kíséretében, a langyos szél, és az a néhány korty születésnapi whisky. Egyikünket sem kellett elringatni aznap. Azt sem tudom, hogy a világítótorony egyáltalán működött-e az éjjel...
Másnap hajnalban úgy ébredtem, mint akit kicseréltek. Tettre kész voltam, a Tudatos Túlélő pszichéje vette át agyamban az irányítást. Míg Alex aludt odafent aludt az emeleten, felmértem a készleteinket, számba vettem az ésszerű kímélő lehetőségeket, és nem utolsó sorban mentális önvizsgálatot tartottam. Aztán a "megfelelő" eredménnyel a tarsolyomban úsztam egy kiadósat az óceánban.
Fantasztikus volt! A friss levegő átjárta az egész testemet, s bár soha nem dohányoztam, a tüdőm mégis szinte megkönnyebbült minden egyes lélegzetvételnél. A szemem magába itta a felkelő nap aranysárga fényét, s olyan tisztasággal öblítette át a lelkemet, amit már nagyon régen nem éreztem. S ha tiszta a lélek, könnyebben mennek a dolgok!
- Hát te? - várt rám Alex a torony mellett.
- Úszni voltam, közöltem, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna.
- Ezután mindenhová vigyél magaddal, morgott kócosan a lány, és a szemében bujkáló zavarból rájöttem, megijedt.
- Rendben, bólintottam. - Reggeli után összeállítok egy napirendet, mert rendszer minden körülmények között kell. Aztán...
- Szóval te vagy a főnök. - bólogatott Alex, és az imént még ijedt kislány már nem is volt annyira ijedt.
- Ez egy kétszemélyes ország, néztem rá, ahol...
- Ahol természetes, hogy te dirigálsz. Ha jobban belegondolok, már értem, miért mondta a bátyám, hogy kezdesz seggfej lenni.
Puff, ez övön aluli ütés volt! Nem is tudtam visszaszúrni, annyira meglepett, és már kaptam is a következőt.
- Nézd, én annyira nem ismerlek téged, mint Tibó és a barátaid, sőt, egyáltalán nem ismerlek, de hallottam rólad ezt-azt. Rossz dolgokat! Főleg azokat.
- Tibóék ilyen véleménnyel voltak rólam? - ízlelgettem a szavakat, mint az ételt egy idegen konyhában. - A legjobb barátom, volt... - suttogtam és közben észre sem vettem, hogy Alex eltűnt mellőlem.
Tény, hogy az utóbbi időszakban voltak rossz periódusaim. A csapattal megnyertük ugyan a bajnokságot, de a leköszönésem nem volt véletlen. Nem toleráltam mások véleményét, mindenáron nyerni akartam, és talán megbántottam a többieket a nagy igyekezetemben. A munkahelyemen, a Budapest klubban is irányító vagyok, jó irányító, ezt még az ellenségeimnek is be kell látniuk. De talán az baj, hogy nem mindegy, milyen eszközökkel érem el a céljaimat. Ez a dolog szöget ütött a fejembe, és ahogy ott ültem a torony melletti sziklán, nyakamban a törülközővel, agyamban végigpörgettem az utóbbi néhány év történéseit.
- Nagyon elgondolkodtál, rázta rám a vizes haját Alex, és a hangjától összerezzentem. - Viszont a víz fantasztikus! - nevetett. - Jó ötlet volt úszással kezdeni a napot. Mit szólnál hozzá, ha reggeli után összeállítanánk egy napirendet, mert jó, ha van rendszer az életünkben, még itt is.
- Igazad van, álltam fel, a szemébe néztem és összecsaptuk a tenyerünket. S bár az iménti gondolatok még sokáig ott motoszkáltak a fejemben, a rossz kedvem a reggeli szellőkkel elpárolgott.
Reggeli után pedig tényleg megcsináltuk azt a napirendet, és hála Mister horgászfelszerelésének, olyan naplementés halvacsorával leptem meg magunkat, ami egy vagyonba került volna odahaza, a Budapest klubban. De ami még ennél is jobban esett, szent volt a béke! És az elkövetkező ki tudja hány napban meg is akartam őrizni azt!
Minden nap hajnalban keltünk, és együtt úsztunk a halakkal a déli zátony melletti kristálytiszta vízben. Rendbe raktuk, kicsinosítottuk a világítótorony belsejét, aztán következett a külső rész is. Ebéd után vitettük magunkat a hullámok hátán, napoztunk a parti homokban, horgásztunk, búvárkodtunk. Vacsora közben együtt néztük a naplementét, beszélgettünk a csillagok alatt, és ahogy múltak a napok, olyan béke telepedett rá a lelkemre, amilyet még nem éreztem soha. Fantasztikus érzés volt belemerülni a természet gyógyító hullámaiba. Itt a szigeten kifújta belőlem a szél a gőgöt, kiégette a bőrömből a nap az önhittséget, és a kövek megtöltötték agyamat új gondolatokkal.
A tízedik napon eső kopogására ébredtünk. Kiléptem az ajtón, s amerre a szem ellátott, az óceán felhőtakarót húzott magára, mintha ma nem akarna felkelni. Szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna! Agyam tompa volt még az álomtól, de az ösztönöm azonnal jelezte, az eső azt is jelenti, fel kell töltenünk az ivóvizes ballonokat. Nem szenvedtünk hiányt, de ki tudja, meddig kell maradunk.
Kivittem a két ballont a póznák mellé, és föléjük akasztottam a tisztára mosott, tölcsérnek kinevezett műanyag lapokat, amiket a napokban készítettünk. Néhány pillanat alatt bőrig áztam, de annyira jólesett a sok sós víz után egy édesvízi zuhany, hogy ledobtam magamról az egyébként is elázott pólómat, és kezeimet az ég felé tartva, csukott szemmel fürdőztem. De nem egyedül.
Alex látva az ötletet, szintén megszabadult a pólójától, ami amúgy is elázott volna, és kiszaladt mellém az esőbe. Hátat fordított nekem, és nem is kellett mondania, segítettem kibontani a hátközépig érő hajfonatot. A hűvös eső pedig végigfolyt rajtunk, fejünkön, arcunkon, kezünkön, mellkasunkon, elűzte bőrünk pólusaiból a sót, felfrissített, letisztított, pont, mintha úsztunk volna egy kiadósat. Micsoda érzés volt!
Alex ott állt egy lépésre tőlem, nézte ahogy az esőkígyók lesiklanak rólam, majd a köves ösvényen elszöknek a parti sziklák felé. Elmosolyodtam, én is nyomon követtem égnek emelt karján, testén az ide-oda kacskaringózó eső ereket, de a varázst nem akartam megtörni...
folytatom...