ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

I. A mű:

Emlékezés egy nyár-éjszakára

Az Égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomoru Földre,
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Kigyúladt öreg méhesünk,
Legszebb csikónk a lábát törte,
Álmomban élő volt a holt,
Jó kutyánk, Burkus, elveszett
S Mári szolgálónk, a néma,
Hirtelen hars nótákat dalolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Csörtettek bátran a senkik
És meglapult az igaz ember
S a kényes rabló is rabolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Az iszonyuság a lelkekre
Kaján örömmel ráhajolt,
Minden emberbe beköltözött
Minden ősének titkos sorsa,
Véres, szörnyű lakodalomba
Részegen indult a Gondolat,
Az Ember büszke legénye,
Ki, íme, senki béna volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Azt hittem, akkor azt hittem,
Valamely elhanyagolt Isten
Életre kap s halálba visz
S, íme, mindmostanig itt élek
Akként, amaz éjszaka kivé tett
S Isten-várón emlékezem
Egy világot elsüllyesztő,
Rettenetes éjszakára:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.

2. Elemzési kísérlet:

Elöljáróban mindenképpen idekívánkozik, hogy ez a vers benne van abban a10 költeményben, amely különös varázzsal bír számomra, s amellyel nem is egyszer készítettem gyerekeket versmondó versenyekre, s igen sikeresen. Az is igaz, hogy ahányszor elővettem ezt szöveget, minden esetben azt éreztem, valami mást is mond nekem. Így rendkívül nehéz elfogulatlannak maradnom a költeménnyel szemben. Annál is inkább, mert én magam is mondtam valamikor ezt a verset, s nem volt két olyan alkalom, amikor ugyanúgy tettem volna meg, mert hol lent hangsúlyosan, hol fent kezdtem, ami versmondás esetében a legnehezebb feladat, s valamiért mindig azt éreztem, így van ez rendjén.

A költemény 1917 februárjában keletkezett, amikor az első világháború a totális-, az ember-és a gépek háborújába fordult, s Ady már igen súlyos beteg volt, de később azt maga Ady Lőrincné is elismerte, hogy Csinszka teljes odaadással, őszinte szerelemmel és igaz társként ápolta, hiszen a költő halála után a jogdíjak miatt perben álltak egymással.
Ady az első perctől kezdve ellenezte a háborút. Tiltakozott annak értelmetlensége és a vérrontás ellen, elítélt minden elidegenedést és gyűlöletet, amelynek emberek milliói estek áldozatul. Már 1914-ben megírta a nagy leleplező versét, „A mesebeli Jánost”. Ennek a költeményének még az irónia az alapja, amelynek segítségével a hiú ábrándokra és hiábavalóságra figyelmeztet.
Az Emlékezés egy nyár-éjszakára már A halottak élén című kötet címadó verse, s csaknem három esztendő tapasztalatai állnak mögötte. 1917 március 1-jén jelent meg a Nyugatban.

A vershelyzet visszamegy a háború elejére, hiszen a lírai hős a háború kitörésének éjszakáját idézi fel, azaz 1914. július 28-át, de már két és fél esztendő távlatából. Miután a múltban jelen vannak az olyan baljós jelek és előérzetek, amelyekből a jövőre lehet következtetni, az egész szövegtest egy hatalmas látomássá válik: a múlté és a jövőé egyaránt.

A műfaja kérdéses, mert attól függően, honnan közelítünk a vershez, egyaránt lehet elégia és rapszódia. Ha Vörösmarty Vén cigányára gondolok, ami rapszódiaként ismeretes, noha sokkal inkább ditiramb (Felfokozott, szélsőséges érzelmeket kifejező lírai költemény.), akkor a második műfaji meghatározással kell egyet értenem.

A vers hangneme meditatív, amelyben az expresszionista jegyek uralkodnak, hiszen nagyon mozgalmas igéket, igeneveket és szaggatott tőmondatokat használ a költő.

A kulcsszó a „különös”, amely 12 alkalommal fordul elő, s olybá tűnik, mintha egy anaforás, refrénszerű szerkezet olyan tagja lenne, amely mégis versszakokra tagolja az egységes szövegtömböt („különös, különös nyár-éjszaka volt”).

A szerkezet és a gondolatmenet összefüggései:

Felütés:

„Az Égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomoru Földre,
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.”

A végítélet angyala dobol, s az Apokalipszis jő el, amelynek hatásai itt a Földön: a totális értékrend vesztés, a háborúság. Az alkotói attitűd látszólag impresszionista, de szinte azonnal rádöbbenünk, hogy ezt belső képek színezik át egy expresszionista világba. Ez bizony nem a romantika korából ismert emlékezés, ez a nyár-éjszaka valamiért más.
Ezek még ismert, néha érzékszerveinkkel is jól felfogható jelenségek, absztrakciók világába vezetnek, noha az angyallal már azért elvonatkoztat a költő a valóságtól. Nézzük meg közelebbről a felütésben szereplő szavakat: dühödt angyal, lehulló csillagok serege, párták, s maga az éjszaka. Érdekes, ijesztő vízióképzete támad az embernek.

S ezekből a képekből bomlik ki maga a költemény lényege, amely a következőkről tudósít:

A háborúban „minden egész” megzavarodik, minden összekuszálódik, az értelem szerepe csökken, minden érték elpusztul, de a legnagyobb bűn a fiatal életek semmibe vétele, az erkölcsi világrend megfordulása. Azzal pedig, hogy csodás történések szemtanúi lehetünk

(„Kigyúladt öreg méhesünk,
Legszebb csikónk a lábát törte,
Álmomban élő volt a holt,
Jó kutyánk, Burkus, elveszett
S Mári szolgálónk, a néma,
Hirtelen hars nótákat dalolt:”),

egyre inkább az ember esendőségéről, kicsinységéről, s magának az emberi értelemnek a megcsúfolásáról kapunk teljesebb krónikát („Véres, szörnyű lakodalomba/ Részegen indult a Gondolat, / Az Ember büszke legénye/”).

A verszárlat

„Azt hittem, akkor azt hittem,
Valamely elhanyagolt Isten
Életre kap s halálba visz
S, íme, mindmostanig itt élek
Akként, amaz éjszaka kivé tett
S Isten-várón emlékezem
Egy világot elsüllyesztő,
Rettenetes éjszakára:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.”

utal arra, hogy magának a lírai énnek a személyes életében is milyen meghatározó volt ez az éjszaka.

Az egész költeményt átjárja a személyesség érzése, hiszen a mindennapi valóság, otthonosság, nyugalom képei és cselekvései is megjelennek a műben (öreg méhes, a legszebb csikó, Burkus, a jó kutya, lakodalom, büszke legény), de mégis irracionalitást nyernek Ady látomásai révén, aki szimbólumokká formálja ezeket is, mégpedig egy haláltánc által, hiszen a ménes kigyullad, a legszebb csikó a lábát töri, Burkus, a jó kutya elvész, míg a néma szolgáló tébolyodott dalokba kezd. Így az is, ami idillikus lehetne, megbolydul, s a szokatlan, felnagyított víziók révén nem csupán elképesztő, de ellenséges dolgot is művel, ami nem egyeztethető össze az emberi humánummal és idillel.

A versszervező erőt az ismétlések biztosítják. Maga a refrén is ismétlésre épül, s különös szerepe van ennek a „különös” szóval induló ismétlésnek: a nyomatékosítás, hogy egy pillanatra se feledjük azt, milyen a háború.

Versértelmezés:

A világháború, ami még sohasem volt Ady előtt, még akkor sem, ha nagyobb háborúk voltak már - pl. a harmincéves háború (1618-1648) -, minden értéket elpusztít, s ezt sehogyan másképpen nem tudja a kortárs költő nézni, mint apokaliptikusan, s ennek érdekében vagy fordítva a háború borzalmait kozmikus méretű világvége látomássá fokozza. Ez a vízió azonban csak akkor lehet teljes, ha művében az expresszionista jegyek lesznek dominánsokká, mert ezáltal az egész mű emlékeztet a modern filmtechnikára, az áttűnéses képvágásokra, s az emlékképek örök jelképekké válnak.

Verselése:

ütemhangsúlyos, amelyben a szabálytalan 8.cas és 9-es sorok laza kapcsolatban vannak egymással. A sorok félrímesek, képletük: a x a a a a x a .

A mű üzenete:

Napjainkban különösen fontos, hiszen a XXI. század emberének életéhez a káosz már csaknem hozzátartozik, s ennek a versnek az elrendezése is olyan, hogy akár bizonyítéka is lehetne az ún. „káosz-elméleteknek”. Azonban, ha a világ tótágast áll, az ember megrendül, s mindennél jobban áhítja a rendet, a harmóniát. Ady, aki az élet szerelmese volt, nyíltan szembehelyezkedik a legfőbb rosszal, a vérrontással. Nekünk is erre kell törekednünk, hogy emberi mulandóságunkban az életet szépségként és méltóságként éljük meg, s tiltakozzunk minden olyan dolog ellen, ami hazug, ami ábrándokra épít, s ami veszélyezteti az emberi hitet és fenséget.

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2011-02-13.