Élesre töltött pillanat – Péli Tamásért
Kitörött a hajnal ablaka, mindent
beterítettek a csörömpölő üvegszilánkok.
Tenyered tövises sorsvonalán álltam,
résnyire nyitott szememből fény szivárgott.
A kert - mint nagyanyám fölvikszelt
padlója - csillogott, s a fűszálak kórusa
egy régi nyár forró dalát dúdolta. Halkan
imádkoztam, ne jöjjön el még a kaszálás ideje.
A reggel hímzőfonalából mandalát szőtt
egy pók. Az ég farost lapján elhalványultak
az emberszabású ikonok. Poros kabátban
utánad osont az éj, de sehol nem talált.
Csak én láttalak, valahol messze,
párnád alatt vonaglott a nagy folyó.
Leterített a város, szétterült hajadból
szarkák cibálták ki az ezüst szálakat.
Napsütötte dombokon leszüretelték
és kipréselték a köveket. Igyál.
Szorgalmas traktorok minden barázdából
kiszántották nyomod. Egyél.
Körmöd alá szaladt a szabadság
szálkája. Néhány pohár borért
elárverezted cigarettatöltődet
és lélegzetemből utolsót slukkoltál.
Lelked mélyén sóhajok nyikorogtak,
hangszáladon elmaradt szavak citeráztak.
Nem értem, hogyan történhetett,
de ma is megvirradt nélküled.
Te voltál a senki többet harmadszor.
S lettél egy élesre töltött pillanatban a csönd
feltörhetetlen pecsétje, pünkösdi rózsákon
szétfröccsent vér bíbor színe.
*
az illusztráció: Péli Tamás Varázslók című festménye
- Pethes Mária alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges