Hagyjál! -
mondta a szó; és a toll
napokig csak firkált
hastalan köröket,
hamis virágot
ablakra rácsot
Nincs vevő a szépre,
az értelmes dalra
a tébláboló, beszélgető
idejét békés munkával
múlató- emberi fajra?
Mint megannyi bumeráng
naponta nekifeszülünk
a szélnek, de estére
visszatérünk házainkba
a redőnyök mögötti létbe
amennyi jut
annyi az elég
többtől
tán veszne
az igaz zamata
a boldogság
mint érzés, csupán
egy áttetsző pillanat
mire megfogalmazod
múlt-idő
Nehéz a szív. A gondolat
kevés. Erőm, képességem
határát ismerem, de akaratom
nem szűkre szabott:
- Add fel pesszimizmusodat
Te drága Nép; Tedd a dolgod
és békélj meg a holnapért!
... pitizhetsz a szeretetért látod?
Egy életen át hiába osztogattad...
A vén folyó példát mutat
veled a víz csak addig marad
míg hidegét
lábikrádon érzed, máris tovább halad
... faltól - falig botorkálva
igazunk birtokában rettegünk
igazunk látszat... kötéltáncos tánca,
mert visszasandítva osonunk
tegnapból a mába
Légy te csak elégedett: - mondom magamnak?
Illik örülnöd, egy jóízűre sült haikunak is!
ennek a bölcsre gyúrható, apró, kicsi szógolyónak
párától ittas
táj, tejfehér január
veled - most, bú jár
Kard a fegyver:
egy "Gyöngy" a tét
Kezek suhintásától
csordul a vér