ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Zuzanna Ginczanka/ lengyel költőnő 1917-1944/

Non omnis moriar

Non omnis moriar- javaim magukra hagyva,
terítők garmada, gardróbom tömött polcai,
végekben vásznaim, ágyneműk damasztja,
fényes báli ruhám, s még, észben tartani
amit elég, nem testáltam eddig senkire,
kutakodjon hát most zsidó holmiban kezed
te spionfeleség, ha már kívántad ennyire,
Chominné Lembergből, neked már lehet,
legyen tiétek, örüljön népi német családod.
Kedveseim,- mert úgy-e nem üres neveket
zeng a lant, ahová a Schupot* kihívtátok,
kell emlékezzetek, s rólam megemlékeznetek.
Barátaim, beszélgessetek pohár bor mellett
toromon, rám, s a hagyatékra illik koccintani,
igyatok hajnalig, szőnyegek, tálak, kelyhek,
gyertyatartók titeket fognak gazdagítani,
s amiben megbújhat ékkő, arany-ékszer,
látom, virradatkor kapzsi, tolvajkezek
kanapém cincálják, s paplanomat széjjel,
földön afrik- kupac, lószőr mennyezetig-
fejpárnát, dunnákat téptek szenvedéllyel,
serény karotokon nő egy szárnyvég- forma,
vérem ragaszt össze kócot tollpihével,
minden dögkeselyű mintha angyal volna.

*Schutzpolitzei, biztonsági rendőrség rövidítése

KOOSÁN ILDIKÓ FORDÍTÁSA
Halasi Zoltán nyersfordítása alapján.

Szombathely, 2010 május 27
____________________________________

Zuzanna Ginczanka:

Non omnis moriar…

Non omnis moriar – moje dumne włości,
Łąki moich obrusów, twierdze szaf niezłomnych,
Prześcieradła rozległe, drogocenna pościel
I suknie, jasne suknie pozostaną po mnie.
Nie zostawiłam tutaj żadnego dziedzica,
Niech więc rzeczy żydowskie twoja dłoń wyszpera,
Chominowo, lwowianko, dzielna żono szpicla,
Donosicielko chyża, matko folksdojczera.
Tobie, twoim niech służą, bo po cóż by obcym.
Bliscy moi – nie lutnia to, nie puste imię.
Pamiętam o was, wyście, kiedy szli szupowcy,
Też pamiętali o mnie. Przypomnieli i mnie.
Niech przyjaciele moi siądą przy pucharze
I zapiją mój pogrzeb i własne bogactwo:
Kilimy i makaty, półmiski, lichtarze –
Niechaj piją noc całą, a o świcie brzasku
Niech zaczną szukać cennych kamieni i złota
W kanapach, materacach, kołdrach i dywanach.
O, jak będzie się palić w ręku im robota,
Kłęby włosia końskiego i morskiego siana,
Chmury prutych poduszek i obłoki pierzyn
Do rąk im przylgną, w skrzydła zmienią ręce obie;
To krew moja pakuły z puchem zlepi świeżym
I uskrzydlone nagle w aniołów przerobi.

1941-1942, Lwów