Zúgó éjben búvó dal
Zúgó éjszakában lassan elcsöndesedem,
képzetem csöndtavában tested fürösztgetem.
A mennyezetet nézem: sok tűnt kéjkép rajta,
sok egykori emlék: tudod, olyan régi fajta,
mit már nem álmodik századunk álmodója:
én álmodom csupán, barlangi álmok tudója.
Éjizápor-dalban nevetésed hallom,
és magam veszett szavait fölkutatgatom.
És persze, sok hullott szót lelek föl csöndben,
csak azt az egyet nem, mely visszahozna téged.
És persze: éjizápor dalban, hogy lehetnél benne?
Hisz álombéli fekvőhelyed, oly messzire tőlem,
annyi buszmegálló közöttem és közted,
ahány év választja el mától a jövőnket.
Zúgó éjszakában azért nem csöndesül lelkem:
imaszavak szállnak a süketellő csöndbe,
imaszavak teérted, imaszavak hozzád,
ágyból kelők, nem kellőek: minden szó csak vád,
hiányvágyak vádja imaként száll éjbe,
és nem talállak téged, és egyre inkább félem,
hogy így marad ez most már, éjizápor ágyban,
és megmaradok veszteg: örök éjszakában.
Zúgó éjszakában lassan elcsöndesül lelkem,
képzetem csöndtavában fürösztgetem tested.
- Kavyamitra Maróti György alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges