Volt-séták
Ha elaludna
az Idő porkolábja,
visszaszökhetne
ami elmúlt:
volt- séták
indulnának a tájba,
erdőtűz gyufásdobozba,
sértő szó a szájba
visszamászna,
sorsomon nem
ütne léket a fájdalom,
hogy Anyámat
kihalássza.
Ismét tudnám,
ma érkezel
s itt,
ahol MOST állok,
vennék egy csokor
virágot.
*
Séta közben botlottam bele.
Kicsi volt. Doboznyi.
Kegyszertartó-szerű. Fedele
szivárványból készült,
az oldalai pedig zenéből.
Milyen szép mondtam,
kár, hogy nincsen rajta
csavargató.
Dühös lettem és összegyűrtem.
Apró, mélabús-hangú golyó
lett. Nem sejthettem, hogy
minden utazás elgurul vele
és bennem sem nyerít többé
a hintaló.
*
Csillagokkal feketére dörzsölt
Mindenség-ablakpárkány.
Kuporogsz alatta és várod,
ha nem is ŐT, legalább
vödörnyi hitet a nyakadba.
Nem imába csomagolt
fohászt, esdést küldesz,
de mindennapi Jó Hírt, ölelést,
bár nem tudod , hiányzik-e
Neki, hogy éppen te veregesd
meg a vállát, nem tudod,
de reméled.
*
Mondjátok magányos,
pedig csupán Egyetlen:
ÉN.
Déenesekkel csavarozott,
génbillogokkal jelölt.
Keringek. Verődök ide-oda.
Adott térfogatba zárt hiány vagyok.
Porszemek és csillagok között
kapaszkodok. Kódolt célom a KILÁTÓ,
melynek minden lépcsőfoka egy egy ősöm.
Mikor fölérek, magam is lépcsőfok leszek.
- alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges