ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Tihamér jól berántotta a csőbe Fafejet, aki be is szorult és alig bírta kihúzni. Hatvan tonnányi dióhéj árával maradt adós, elszámolta magát. Ha már a láp nem jött össze,
akkor ha a fene fenét eszik alapon is, de megcsinálta a - városligeti Vajdahunyad várának, nagyított - Vajdahunyadon terpeszkedő koppintásának mását.
Nehéz volt közlekedni benne, a dió törékeny. A terjedelmes építményből, egyetlen helységet engedélyezett – azt is hálóteremnek - használni, az élet egyéb tevékenységeit, a palotával szemben épített, tíz négyzetméteres vályog, nyári, téli és mindenkori konyhában pergették. Az alvást rég kiiktatta életéből, hiszen az olyan, nem gyáva emberek, mint ő - akarat-túltengésben, ami sokkal jobb mint az ellenkezője -, viszik véghez a másoknak lehetetlent.
Szégyenszemre, a közeli nagyvárosban kellett elhelyezkednie, egy bukósisak semlegesítő üzem legjobban fizető munkahelyén és persze a mocsárjáró, örökös cimborájával, Fafejjel egyetemben tette mindezt.
A bukósisak, bukás ellen védését, jellemzően próbababákon tesztelik, de önkéntesek - Tihamér és Fafej - sokkal alkalmasabbak egy reális fejvédés felmérésére. Délutánonként a háztájiban kapirgáltak pár petáknyira valót, de az esti és éjszakai műszak dupla annyit hozott, mint a két előző állás együttvéve. Vállalkoztak!
Tihamér, mint tudjuk alapból vállalkozásbarát, teszi ezt, ha senki nem kéri rá, sőt, ha fegyverrel tiltják is.
Nem nagy, de ötletes - szomszédaikat otthonról kimozdító - szép szórakozást kerekítettek, ami előzetes számítások szerint - maga Tihamér végezte tintaceruzával -, a fejtörő gyári, földtúró háztájival együtt, három teljes év alatt lenullázza adósságát. Hogy miért éri ez meg Fafejnek? Ilyeneket ne kérdezzünk! Egy barát, mindig barát a bajban, vagy mehet a francba, mondta volt Tihamér a hangosbeszélőbe, paravánnal körülvett, alul-felül takart, fülkének sem nevezhető ketreckéje mellett.
Tükröt tettek bele! A vállalkozás lényege, hogy mindenki, aki meg akarta tekinteni saját magát a tükör nevű, már rég ismert, otthon bőségesen tárolt és használt
találmányban, tehesse meg, mint köztéri kutaknál az ivást. Legnagyobb bevétel az éjszakai műszakból volt, bár nappal sem lehetett látni semmit, de valamiért éjjel még sokkal szélesebbre nyílt a kereslet. Az emberek nem hittek otthoni tükreiknek.
Nos, egy hó végi fejtörőgyári fizetés felvétel után, Tihamér megpillantotta a pénz megsokszorozás biztos helyszínét, egy éppen oda lepakolt “itt a piros, hol a piros” - cseppet sem bonyolult, könnyen követhető – játék, kopasztói oldalán. Csak nézte, amint az egymást követő előjátékosok, táskányi pénzekkel vonulnak vissza, lehet egyenesen nyugdíjba, a kopasztói helyről. Odalépett. A keverő ember szemébe nézett és lerakta első százasát, amivel nyert kettőt. Majd lassított iramú lapdobálás után, a rájuk csapott dobozok mozgását is akkurátusan követve, a korábbi ötven szívfájdító mérkőzést, egy szálig a keverő ember nyerte.
Fafej a nyelvét rágta, néhány munkatárs szolidárisan siratta meg a kopasztott, mégis egyre tollasabb hátú Tihamért. Sodrófaveszély terjengett a levegőben, mindannyiuk szeme előtt. Ekkor rövid, biztosítékokat kiverő gondolkodás és az utolsó százas elvesztése után, Tihamér odaszólt a keverő embernek.
- Szeretném látni a másik két doboz fogvatartottjait is! Van itt egyáltalán piros lap?
Volt, bár nem a dobozkák alatt, olyan messze nem jutott. A keverő ember mögött álldogáló, békés beetetők, akik agyonra nyerték korábban magukat, hirtelen szende mamlaszból - mint meccseken a bíró zsebéből kirántott - nagy piros lappá változtak. Tihamér, a merő ember, nem egy bátortalan szerzet, de amikor a pár méterrel odébb élvezetesen zöldülő, vastag törzsű fa mögül előlépett egy melankolikus rendőr, aki sapkáját levéve legyeket kezdett el hajkurászni, hátra szólt Fafejnek.
- Menjünk!
- Na de már miért?
Próbálkozott a logikai feladvány megfejtésével cimborája.
- Mert pillanatnyilag egészen biztos vagyok benne, hogy az én fizetésem ennek az úriembernek teljes egészében jár!
A vérebek lecsendesedtek, Tihamér kilépett a kopasztóhelyről, a rendőr visszarakta sapkáját, tisztelgett, mosolydult egyet és visszalépett a fa mögé. Távolodóban hátranéztek, már másik életszépítés várományos előtt lebegtek aranyszínű fények és serény kék egek felhősítésével apasztották pénztárcáját. Láthatóan - abból a távolból is -, egyre tollasabb lett a kopasztandó háta.
- Fafej, megvan a teljes havi fizetésed! Most megyünk, veszünk két paravánt és két tükröt. Vissza kell forgatni a zsebemből kipergetettet.
Fafej rendes barát, szelíden bárgyú mosolyával, izgatott tompa bólogatásba kezdett és eltűntek a kigondolt bölcsesség megvalósítására, akárcsak pár évtizeddel korábban, annak a keverő embernek a dinnyéi, aki szintén “itt a piros, hol a pirost” játszott. Ő sokkal stílusosabban tette, mert volt egyénisége!

Akkor, a verseny után kiszuperált sportolók, buszbelsővel megsegített, kánikula ölelte szétszáradása, az éhség- és szomjúságtól, ritmikus rockzenét doboló szemeik muzsikájában azt gondolták, sosem érnek - arról a nagyjából kétszáz kilométer távolságról - haza.
Amikor a sofőr, vétkes hanyagsággal nem három utcával odébb, hanem épp egy dinnyeárus - itt a piros, hol a pirosozó - előtt döntött úgy, nem bírja tovább friss levegő nélkül, azt hitte előbb dinnyét akarnak venni. Akinek nincs pénze, nem tud és hát lékelni sem engedett a keverő ember. Ezért a fiúk, ropogtatták szagolgatták, nyomogatták a dinnyéket és - míg más játékosokkal foglalatoskodott -, egyet-egyet, a hogy, hogy nem, tökéletesen akcióra hangolt, hátuk mögött álló lányok kezébe zenésítettek. Feltűnhetett a keverő embernek, hogy itt valami kavarás van, de mikor a huszonhárom eltűnt dinnyéből, kettőt nagy kegyesen megvásároltak, nem tűnt csüggetegnek.
Aztán a buszt elborította a játék utózöngéje, az igazi “itt a piros, hol a piros”. Elkezdődött a lékelés és a huszonháromból, húsztól a - tököt igazán kedvelő - disznók is fintorogtak volna. De mégis sikerült három valódi dinnyét, kettő árán vásárolni.

Tihamér megvette a paravánokat, remekül megy az üzlet. Van aki hússzor is megnézi magát a sötétben, ami sokkal bizalomgerjesztőbb, mint nappal, undok, otthoni, hazugul igazmondó tükreikben.
A dinnyések, buszostól eltűntek, egy - talán - talány tárlat nézőbe. Úgy egybe, sosem pörköltették többet magukat, abban az Alfafej nevű, hanyag sofőrű, Tihamértól nagyon messze álló járműben. Valahol jól megvannak. Egyiket ide, másikat oda repítette őszülő szelek vihara. Lett belőlük Tihamér szimpatizáns, bár egy sem volt fafej, de szorgos lecsupaszodással, néhányuknak sikerült azzá válni és most mernek, egyre csak mernek, mindörökre.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Előzmények:
http://www.artpresszo.hu/content/tiham%C3%A9r-mer