Vallomás
Volt idő, hogy féltem.
Bevallani sem mertem magamnak,
nemhogy neked...
Ó mennyire féltettelek!
A holnaptól, a Naptól,
sötéttől, csillagoktól,
mindenkitől,
magadtól!
Mit mondhatnék most,
induláskor?
Mit ismételtem annyi éven át:
vigyázz magadra?
Elfáradt mondat,
megkopott jelentés -
dörmögted: jó-jó!
gondoltad: elég már, elég!
Duzzogásra biggyedt ajkad,
gondjaidat
lelked egy sarkába kapartad -
egyedül akartál megoldani mindent.
És zűrzavar keringett bent,
mígnem könnyeket csalt szemedbe
és szemembe mondtad mindazt,
mit titkolni szerettél volna.
Nehéz volt neked
- nehéz ma is, tudom -
és nehéz volt nekem
- nehéz ma is, tudod -
és nehéz lesz örökkön-örökké,
mert látod, ilyen az élet:
félelmek, reménységek,
és óvatosabb lesz, ki egyszer
megégette magát... talán.
Minden időben félek.
Bevallani sem merem magamnak,
nemhogy neked,
mennyire féltelek mindentől,
mindenkitől,
bánattól,
szerelemtől...
A haláltól
és az élettől.
- P. Tóth Irén alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges