emlékezés tavaly októberre
művirág
sikoly az éjben
és összecsavart lobogó
fojtott suhogás
és kések:
csupa kicsorbult él
zuhanások mindahány
korláton át
és feketekeretes táviratok
önmagadnak
a feltámadás megint
elmarad —
szélben bujdosó arc
csapdák vasától fölsértett
önérzetét gyógyító vad az avarban
csikorogva szakállt eresztő
tükör az ellenfényben
egy gesztus elmosódása
a negatív előhívásának
inverze
ám nyoma a már idegen
testtájak hajlataiban
letörölhetetlen
akár e most hulló
plecsnieső gyalázata rólunk
melyet csúfolódva hord szemünke
a már csaknem elfeledett
Nagy Októberi
szél