Várakozás II.
Elöl a csend és hátul éji táj.
Kérdőjelet formázó lábnyomok.
A hóban titkokat őrző homok
feloldozásként a vállára száll.
A bús időre néz: "Még maradok.
Oly halkan lépek, hogy ki megtalál,
észre sem veszi. Csak csendben megáll.
Vállára szállok majd: homok vagyok."
A bús idő ott ősz hajára néz,
sóhajtva tartja fel ujját, oly nehéz.
"Elöl a tűrés. Olyan fekete, mint a csend.
Hátul az ég az éj titkaival.
Nézd. Minden itt van. A Most érted szaval.
Várj. Ne félj. A hó belep, s megérted, mit jelent."
- Kovács-Cohner Róbert alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges