Te...meg...én
Vakon követtelek, mert vakká tettél
látók között az egyetlenegyet,
míg álmodtam rólad, megteremtettél
önmagadnak, hogy semmivé legyek.
Öl és éltet, mint a bűvös varázsszer,
hogy vagy. Néha sok, néha kevés.
Tudom, őskövületnyi szárnyalás ez
az ájulásig tartó lebegés
Szomjazón s már nem is kérjük számon
túlcsordult vágyainkat egymáson,
kétségeinket szívünkbe oltva,
Mintha együtt megmaradtunk volna
-anyáink féltve viselt terheként-
áldott állapotban te...meg...én.
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges