Ideje van mindig a csodáknak.
Megtapintván immár a sebeket is:
még sincs harmadik utáni nap.
Már ott szaglászik, fülel körötteidben,
ahogy a tűzőrzőt vigyázza a tűz.
Ha nem rejtőzöl mögé, elrejt,
neveden nevezve mégis,
vágva a képünkbe példának.
Tenyered–talpad átütve csodával,
feszíttettél ígyen keresztre.
Most föltámadásod is ekképpen.
Nem a stigmáknak, én
horpadt mellkasodnak hiszek.
Minden nap immár a harmadik.
Ez a kötés oldhatatlan —
Te ne tudnád, Mester?!