Árnyak lógnak csillagágakon.
Kiköpik a fényt apadó vizeink,
medrük a teremtő kezéhez
lüktetőn visszatöpörödik.
Sírkereszt, vagy trón.
Lesben áll bolygónkért a Sátán.
Harctér a szív, féltő fohász benne
minden dobbanás, mely harcba hív.
Tusakodik szem a szemmel,
s mint egymásba csúszott
csillagrendszerekben ma még
beláthatatlan a belátható.
A holt rög életet teremt.
Hiába veti be tartalékait
ezernyi bűvös csodaszerrel,
hogy mindent megkapjon,
erős a hit, az alap, ellenáll.
Mérgezhet szívet, tüdőt, agyat.
Itt Föld-ízű csók éltet,
s a vér testünkön át poklokig szivárog,
tüzet lobbant s megforgatja a Földet,
hogy fennmaradjon.