Túlontúl
Rőzsét hord az ember,
mint egy szorgos hangya,
hogy legyen mára, s holnapra.
Anya, neked mondtam,
hogy bármi lehetek,
csak parasztasszony ne!
Kiabáltam,
jajveszékeltem,
holott te is szegény vagy,
szeretlek,
segítelek,
de sorsommal megbékélni
nem tudok,
nem lehet!
Lehetsz szívós, de karod csonk,
a levágott farönk rügyet bont,
ügyet sem vet felém;
szép lehetsz, de okos nem.
Befásult az ígéreted,
a remény túlontúl hosszú vonat,
amit a messze reménytelen
a szívére vett.
Te álom,
egyszerre közel és
távol vagy;
megrendült
hitemet dübörögteti
a villám,
s karóhoz köti
hűtlen elszántságomat.
Megreped az illúzió burok,
a szív felocsúd,
eliszkol a van,
elhagylak,
hiszen már utánad
sírni sem tudok.
- Nórica alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges