Egymás mellé dobált szavak
vigyorognak kajánul vissza rám,
egyenes mentén is részegülten
dülöngélő mondatok próbálják
kordában tartani kilengéseit
széthulló gondolataimnak.
Miféle játékot űz velem az idő,
ahogy e kihűlő, társas magányban
feleslegessé váltan, ürességbe menekít?
Rideg percek futnak előlem,
hátukon vajúdó elmém torzszülöttei:
emlékek szürke foszlányai.
A semmibe hurcolják kékre fagyott
álmaimat is, és a vaksötétben
botorkáló tetszhalott gondolatokkal
végül magamra hagynak.