Felhőtelenség kísérget köznapi időteredben,
kószál veled befelé. magad felé,
a magad vágya szerint, édes bizakodással
fűszerezve a létet.
Talán- talán elűzi egedről az elmúlás
csöndrianását, és lenni késztet;
Táguló időtávlatot vetít elébed,
csillagokkal szegélyzett veretes szavak
fénysorait, a sohasem reméltet.