Szembenézve
Hogyha rám figyelsz, visszafigyelek,
fejet hajtok, mint az érett kalász.
Ködbe vésznek tobzódó szóhegyek,
ha jössz, nyitva az ajtóm, megtalálsz.
Lelkem terített asztal, ne késs el,
étel s tányércsend vár, mikor leülsz,
s osztozunk minden kanálcsörgésben.
Árnyékoddal árnyékomra vetülsz.
Mégis fény maradsz, szívemnek tükre,
hogy megbocsátó haragod lássam,
- mit kegyes kéz szab fáradt lelkünkre -
ha újra szembe nézünk egymással.
( Kép: Stock fotó )
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges