Szekérnyomok
Szekérnyomot göngyölítek magam mögé az útra.
Nem szokhattam meg még az ittlétet.
Sárga sétányok íve tenyeremben.
Kihűlt parázs mond unott miséket
szememből vérző bilincsmély árkokra.
Rájuk gondolok az élet és halál fókuszában:
a didergő otthonhagyottakra.
Az elmúló perc görcsnyi haláltusájában
kiégve veti magát oda a holnapnak.
Az emlékezet eldugott zugában
homályos alakok harangot kongatnak:
éjszakává sűrűsödnek, s a pitvarra borulnak.
Betakarják, hisz rég minden sejtje reszket.
Az úton keresztek mögül előtolulnak,
és mögém sorakoznak könnyű árulások:
megnyúlik mögöttem az árnyék.
Hajamba akadt hiába-szárnycsapások:
ha nem is voltál, most egy kicsit várj még.
Magzatpózba görnyednek körülöttem az álmok.
Már nem tart soká. Kezemben bebugyolált világot forgatok.
Eldobom, és nem nézem, hová.
Íriszemben holdkráter-zugok nyílnak még virággá.
Lábam mögé simítok egy régi keréknyomot.
Kis csendek halnak egy lámpa fénykörébe.
A földre fekszem. Ha nem is voltál, várj még.
Mindjárt indulok.
---
A Két Corinna ciklusból
2005
- Kovács-Cohner Róbert alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges