Szülők
Nőnek büszkeségeink.
Imádjuk őket elfogultan,
miközben azt mondjuk, mégse.
Nem veszünk észre mosoly mögötti
csínytevéseket,
hazugsággá duzzadó füllentéseket.
Majd lavina zúdul,
mikor nem tehetünk semmit.
Nem tudjuk kivédeni ámor nyilait,
öklendezéseit,
nem állhatunk elé, hogy: ide lőj!,
mert úgyse.
Senki nem bocsát meg annyit,
nem segít, ha baj van.
Nem hallgat fuldokolva.
Négyszögletes kövek, sziklák.
Mindig akkor, amikor kell.
Ahogy lehet.
Egyszer majd belerokkanunk
erősségünk látszatába,
és a félelembe, hogy belerokkanunk.
Hogy mi lesz akkor, azután...
- P. Tóth Irén alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges