Elgyöngültem, mint akácban a vasszög,
a fél tucatból egyenes maradt öt,
még négy görbülhet, amíg kitalálom,
az utolsót majd hova kalapálom,
az első szögnek se híre, se hamva,
csak Isten tudja, mért emlékszem hatra,
de karom egyre szaporázza, még ha
kevesebb is a lábam támasztéka,
nagy rend ügyel az ősi ösztönömre,
hogy az utolsó mindet fogja össze,
csak dolgom végzem, a szemem se rebben,
s hat szög szorít, mint varratok a sebben.