Szótlanul szeretnek érzem,
visszahajló fényként.
A szoba tükrösasztalán
két elsárgult fénykép
néz rám. Az egyiken apám,
anyám a másikon.
Ott vagyok köztük még ma is
egy sóhaj, egy sikoly
a rég elfelejtett szóban,
mely álmomból felvert,
míg ölre mentek egymásért.
Védtem a védtelent,
hol egyiket, hol másikat
-mindkettő szeretett-
és békét vittem szótlanul
nekik, Isten helyett.