Széthullt percek
Régmúlt idők ebédcsalogató
melegségével öleltél át.
Kendőd lobbant, hajadban éreztem
az ételgőz kapros illatát.
Fényt terített szemed, csillagabroszt,
csak nekem, míg mosolyod kigyúlt.
Sorsod tálaltad elébem s vártál,
mint Isten a tékozló fiút.
Így érkeztem éveken át hozzád,
mint a sóhajba zárt gondolat,
gyökeréhez visszahajló ágként,
hogy táplálj s enyhítsd gondomat
s hallgassak a szótlanság zajával,
megcsókoljam fáradt kezedet
s összerakjam neked napokká
kárpótlásul a széthullt perceket.
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges